Kiállítva: Yannick (65.).
Megszerezte története első élvonalbeli pontjait és győzelmét a Kecskemét gárdája, amely a sokkal esélyesebb Fehérvár otthonában aratott váratlan sikert. A 13. percben Menyhárt lövése Sebők Zsolt lábai között talált utat a kapuba, majd a második játékrész elején Csordás szép lövésével már 2-0-ra vezetett a vendégcsapat. A Fehérvár nem sokkal később Horváth Gábor szabadrúgás-góljával szépíteni tudott, majd a hazai védőkkel összetűzésbe keveredett, végül kiállított Yannick esete után emberelőnybe is került, ám a hátralevő fél óra nem volt elegendő idő arra, hogy döntetlenre hozza az összecsapást.
SIÓFOK–VASAS 0-1 (0-0)
Szombat, Siófok, 1500 néző, vezette: Szilasi.
Siófok: Milinte – Sütő, Forgács, Horváth A. (Hegedűs, 29.), László A. – Lipcsei R. (Györök, 55.), Nagy L., Kerényi, Kanta Sz. – Fülöp (Gajda, sz.), Magasföldi.
Vasas: Németh G. – Balog Zs., Paripovics, Unierzyski, Tóth A. – Lázok (Mundi, 76.), Somorjai, Dobrics, Németh N., B. Tóth (Piller, 76.) – Divics (Sowunmi, 69.).
Gólszerző: Sowunmi (81.).
Kiállítva: Sütő (90.).
Sorrendben harmadik 1-0-s vereségét szenvedte el a Siófok, amely a Nyíregyháza és az Újpest után most a Vasastól kapott ki ilyen arányban, ráadásul hazai pályán. A győztes gólt Sowunmi Thomas szerezte a mérkőzés hajrájában. A Siófokból Sütőt reklamálásért a találkozó végén kiállította Szilasi játékvezető.
ZALAEGERSZEG–KAPOSVÁR 1-1 (0-0)
Szombat, Zalaegerszeg, 4000 néző, vezette: Mészáros.
ZTE: Vlaszák – Tóth Z., Kovács G., Botis, Szamosi – Zsömlye (Davidov, 39.), Máté P., Sluka, Hajdú – Waltner, Meyé (Délczeg, 61.).
Kaposvár: Kovács Z. – Gujics, Zahorecz, Grúz, Petrók – Graszl K. Szakály D. (Farks Z., 89.), Obrics, Bogdán – Farkas K. (Ato, 90.), Bozsovics (Jovánczai, 81.).
Gólszerző: Petrók (71., öngól), ill. Bozovic (78.).
Zalaegerszegen is a hajrában történtek a legfontosabb események. A ZTE Petrók öngóljával jutott előnyhöz a 71. percben, ám hét perccel később Bozsovics közeli találatával egyenlített a Kaposvár. A vendégek az MTK nyitó fordulóbeli legyőzése után most szereztek először pontot a szezonban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!