A szegényebbeknek az állam nyissa meg az utat a gyarapodásra, a gazdagokat pedig ösztönözze arra, hogy jövedelmükből a köz javára fordítsanak; olyan akciókra, cselekedetekre, amelyekkel lehetővé teszik, hogy az egész közösség gyarapodjon – mondta a Fidesz politikusa. Az erőseket pedig korlátozza, hiszen az erő nem jogot jelent, hanem felelősséget – jelentette ki az ünnepség szónoka, rámutatva: az erősek erejükkel a gyengék javára éljenek, s őket védelmezzék.
Navracsics Tibor ezt követően az ünnepség mintegy kétszáz résztvevője előtt kérdéseket fogalmazott meg, arra keresve választ, olyan-e ma a magyar állam, amely a közösség javait szolgálja, olyan-e ma, amely a gyengéket védelmezi és az erősek kezét lefogja, olyan-e ma, amely a gazdagokat a szegények segítésére ösztönzi és olyan-e, hogy mi mindannyian a magunkénak érezhetjük.
Vagy esetleg olyan a magyar állam, amely többször kerül szembe a saját közösségével, mint ahányszor a javait szolgálja, amely szembefordítja a különböző csoportokat, s amely abból él, hogy feszültséget gerjeszt? – kérdezte a politikus. Az állam feladata az, hogy a kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket elsimítsa, teremtse meg a béke és a rend alapjait egy közösségen belül, függetlenül attól, hogy a közösség tagja éppen a baloldalhoz vagy a jobboldalhoz tartozik – hangsúlyozta Navracsics Tibor a balatonfüredi ünnepségen.
Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere az ünnepségen díszpolgári címet adott át Simon Károlynak, a város rendszerváltás utáni első polgármesterének.
(mti)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!