A német gazdaság biztos lábakon áll, semmi nem indokolja a kereslet fellendítését célzó rövid távú konjuktúraprogram beindítását – írta a szakértő a Handelsblatt című gazdasági-pénzügyi lap pénteki számában közölt elemzésében.
A német kormány megbízásából dolgozó független szakértői tanács, az „öt bölcs” és a müncheni Ifo-intézet értékelése egybehangzóan azt mutatja, jó a német gazdaság termelékenysége – szögezte le Hüther. A német külkereskedelmi kamarák körében végzett minapi felmérésből pedig az derül ki – folytatta –, hogy a kivitel jövőre is hozzávetőleg hat százalékkal fog emelkedni, vagyis alig marad el az idei exportnövekedéstől. Nem változik a világkereskedelemből való német részesedés mértéke, ez pedig azt mutatja, hogy továbbra is magas a német vállalatok versenyképessége – állapította meg a kutató.
Mint rámutatott, a gazdasági növekedés visszaesése ezen kívül kedvező munkaerőpiaci helyzetben következett be: Németországban 2006 óta erőteljesen nő a foglalkoztatottság. Kedvező körülményként értékelte a szakértő emellett a nyersanyagáraknak az elmúlt hetekben lezajlott korrekcióját (egy hónap alatt több mint 20 százalékkal, 150 dollárról 120 dollárra csökkent például a kőolaj világpiaci ára), amelynek nyomán csökken a központi bankokra nehezedő, kamatemelésre sarkalló nyomás.
Úgyszintén pozitívum Michael Hüther szerint az amerikai dollár euróval szembeni erősödése. Egy másik tekintélyes pénzügyi lap, a Financial Times Deutschland (FTD) ugyanakkor az esetleges technikai recesszió – vagyis egymást követő két negyedévi visszaesés – esélyeit latolgatva megjegyezte, a magas – az amerikai értéket 2,25 százalékkal meghaladó – kamatláb megdrágítja a beruházásokat (az építőiparban már a negyedik egymást követő negyedévben csökkent a mértékük), a megrendelések pedig utoljára az 1992-1993-as recesszió idején estek vissza Németországban olyan jelentős arányban, mint idén április és június között.
(MTI)
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
