Szent István-mise Csíksomlyón

Csíkszék templomaiban ünnepi szentmiséken emlékeznek szent királyunkra. A magyarság legnagyobb zarándokhelyén, a csíksomlyói kisbazilikában, Európa legnagyobb fából készült Mária-kegyszobra mellett immár egy évszázada a főoltár része a Tirolban készült, 260 cm magas Szent István-szobor.

MNO
2008. 08. 20. 14:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szobornak érdekessége, ahogy a történetíró feljegyzi, hogy az árát 20 éven keresztül a búcsúsoktól szedték össze az itteni ferencesek – közölte P.Márk József ferences szerzetes.

Székelyföld hagyományos és kiemelt Szent István iránti tiszteletéről tanúskodik az is, hogy államalapítónk nevét viseli 1640-ben történő önállósodása óta az erdélyi ferences kusztódia, majd az ebből létrejött rendtartomány, amelynek akkor Csíksomlyó volt a központja.

Damokos Kázmér püspök már akkor kérte, hogy a Szent István király patronátusa alá helyezzék ezt a kusztódiát. Ez a kusztódia 1640-től 1729-ig állt fenn. 1729-ben ismét kérték a rendi vezetőséget és a szentszéket, hogy provinciává nyilvánítsák. A Szent István király nevet patronátusának továbbra is jóváhagyták – mondta a ferences szerzetes.

A Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Provincia elöljárója és tagjai ma este Csíksomlyón, ünnepi szentmisén tisztelegnek a rendtartomány patrónusa előtt.

(dunatv.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.