Kis Tibor: Romániában egy elégedett ország szavazott, amelynek polgárai úgy érzik: jól fut a szekér; talán még soha ilyen kevés okuk nem volt panaszra, mint mostanában. A gazdaság kiválóan teljesít, a gyarapodás kézzel fogható. A pártok kínálata pedig nem sokban tért el egymástól a kampányidőszakban, azt is meglehetősen belterjes módon, fáradtan, invenciótlanul adták elő a publikumnak, amely még a közeledő válságról elhangzott óvatos szavakra sem kezdte el a fülét hegyezni. Miért is tette volna? A kilátásba helyezett rosszabb napokra egyelőre alig utal valami, a krízisnek szinte még a szele sem érintette meg Romániát. Sőt, most ígértek be nagyarányú fizetésemeléseket. Ami ezen túl van: afféle szófia beszéd lehet, amivel inkább csak ravaszdi politikusok, közgazdászok riogatnak a fogyasztási láz kordában tartása végett. És mert Románia nem hisz a válságban, nem is érezte igazán tétjét a szavazásnak. A politika külön pechjére a voksolás napja még egy háromnapos ünnepre is esett.
Népszabadság, 2008. december 2.
A bevándorlási hivatal szinte ellenőrzés nélkül osztogatja az állampolgárságot Németországban
