Kolompár

Vajon a magyarországi cigánysággal kapcsolatos melyik társadalmi tapasztalatot támasztja inkább alá a roma közösség felkent vezetőinek tevékenysége? Azt, hogy a legnépesebb hazai kisebbség békében, sajátos hagyományait a társadalmi normák keretei között megőrizve törekszik a boldogulásra, vagy azt, hogy messze nem csupán a megélhetés kényszerétől hajtva hágja át rendre az együttélés írott és íratlan szabályait, kerüli a jövedelemszerzés tisztességes módjait, teszi elviselhetetlenné a létezést közvetlen környezetében?

Magyar Nemzet
2008. 12. 09. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kérdés költői akkor, amikor arról olvashatunk, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyébként büntetett előéletű elnöke, Kolompár Orbán és több családtagja ellen vádat emelt hétfőn a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt. Az ügy hátterében egy helyi roma érdekképviseleti szervezet elszámolási „gondjai” állnak 13 millió forint munkahely-teremtési támogatással. Természetesen Kolompárt a jogerős ítéletig éppen úgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint Zuschlag Jánost vagy bármely más büntetőügybe keveredett állampolgárt. Mégis: a vádirat mint cseppben a tenger mutatja meg a rossz kezekbe került cigányügy (és persze úgy általában a magyar közélet) nyavalyáit. Magasztos célra (munkahelyteremtésre) a közös kasszából elnyert pénz tűnt el vélhetőleg kézen-közön anélkül, hogy a mélyszegénységben élő cigányok, akiknek a képviseletére Kolompár felesküdött, és akikre a baloldali hatalom oly szívesen hivatkozik, abból bármit is láttak volna.

Moshatja, moshatja a Dunában napestig a Kolompár család a magyarság „történelmi szennyesét”, provokálhatják vezető- és eszmetársaikkal együtt a többségi társadalmat, képviselhetik velünk szemben a kisebbségi ombudsmannal karöltve a sajnos már hagyományos, távlattalan sérelmi politikát, feljelenthet minket Zámolyért negyven írástudó, rohanhat minden, a rendőrség által felderítetlen atrocitás után Brüsszelig Mohácsi Viktória (úgynevezett SZDSZ), fohászkodhat, mint sámán az esőért, rasszista magyar elkövetőkért Teleki László (MSZP), ez a cigány „elit” többet árt a szavakban általuk még a nem létező fenyegetésektől is megvédett romáknak, mint akármelyik marginális szélsőjobboldali honlap.

Mielőtt azt mondanánk, hogy megérdemli a sorsát az a közösség, amelyik ilyen alakokra bízza sorsának alakítását, két dolog azért jusson az eszünkbe. Kolompárék legutóbb simán elveszítették a kisebbségi önkormányzati választást, csak a mindenről döntő elektori gyűlés előtt „szereztek” néhány voksot a „győztesek” soraiból. (Honnan is ismerős a hatalommegtartás e kreatív módszere?) És a magyarság egésze sem büszkélkedhet különb választott vezetőkkel, normatisztelőbb kormánnyal. Legfeljebb ravaszabbal, az igazságszolgáltatás útvesztőjében jobban eligazodóval, nagyobb tétekben és kisebb kockázattal játszóval s – ha minden kötél szakad – a mentelmi jog vagy az elévülés pajzsa mögé húzódóval. A történelmi amerikai elnökválasztás után a véleménydeformáló médiaértelmiség kiosztott egy jó nagy körmöst nekünk, előítéletes és elmaradott magyaroknak: nálunk a többség soha nem szavazna egy cigány származású miniszterelnök-jelöltre. Ezek után már csak egy halk, politikailag nem korrekt kérdésem lenne. Hol van a magyar Obama?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.