Mindezeket a fejlett ipari országokat tömörítő OECD szervezet állapította meg, hozzátéve, hogy a dolgok minden mentőakció dacára a mostaninál rosszabbra is fordulhatnak, mielőtt valamilyen javulás jelentkezne. A gazdaság gyengélkedése áthúzódhat 2010-be. Az OECD aggódik az amerikai gazdaság húzóereje, a háztartások fogyasztásának alakulása miatt, megállapítva, hogy a háztartások vagyona a részvény- és ingatlanpiac letörése miatt már eddig is 20 százalékkal csökkenhetett.
A jelenlegi költségvetési helyzet miatt minden gazdaságélénkítési akciót – mivelhogy ezekre szükség lesz – megfelelő időben, illetve időben körülhatárolhatóan és célzottan kell végrehajtani. Hosszas, kormányzati pénzáldozattal járó folyamat előtt áll az Egyesült Államok a jelenlegi pénzügyi krízishelyzetre tekintettel, miként állt a bankválsággal szemben is. Ha normalizálódik a pénzpiaci helyzet, akkor válnak csak teljességgel érezhetővé a monetáris könnyítések hatásai – mondja az OECD.
A reformokat illetően elsősorban a pénzügyi rendszer ellenőrzésében van rájuk szükség, valamint az ingatlanpiaci befektetések területén kell új ellenőrzési rendszer. Hosszabb távon azonban az egészségügyi rendszer reformja kiemelt fontosságú, egyebek között azért, mert a jelenlegi rendszer visszatartó, pontosabban a drága biztosítási megoldások felé ösztönöz, miközben az amerikai lakosság egészének egészségügyi állapota nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedő. A lakosság 16 százalékának pedig nincs egészségbiztosítása. Robert Ford, az OECD jelentését ismertető közgazdász véleménye szerint az amerikai gazdaságnak infrastrukturális beruházásokkal lehetne ösztönzést adni, miként az Barack Obamának szándéka is. Most az jelentene segítséget, ha ezeket időben előre tudná hozni a kormányzat, azaz amit 2010-2011-re tervezett, annak nekifognának már 2009-ben.
(MTI)
Viktor Orban Draws Massive Crowd at Esztergom Event, While Peter Magyar's Event Falls Flat + Video
