Ronaldo nyerte a 2008-as év Aranylabdáját

Cristiano Ronaldo nyerte a 2008-as év Aranylabdáját, miután a 96 szavazólapból 77-en is az első helyen szerepelt a neve. A Manchester United klasszisa 446 pontjával utcahosszal, 165, illetve 267 egységnyi fórral utasította maga mögé Lionel Messit, valamint Fernando Torrest, és lépett a tavalyi győztes, Kaká örökébe. Ronaldo győzelmével nyolc év után került ismét Portugáliába a France Football díja, akkor Luis Figo sikerét ünnepelhette az Ibériai-félsziget nyugati fele.

MNO
2008. 12. 02. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint azt várni lehetett, az előző idényben negyvenkét góljával a Manchester Unitedet a hátán szinte egymaga vivő Cristiano Ronaldo hódította el az Aranylabdát, méghozzá meggyőző fölénnyel, a döntnökök egybehangzó véleménye és pontszámai alapján.

A 2007-2008-as szezonban Bajnokok Ligája- és Premier League-győzelmet ünneplő madeirai ász mind a 96 ítész szavazólapján helyet követelt magának, ebből 77 alkalommal az első helyre rangsorolták.
A képzeletbeli dobogóra rajta kívül Lionel Messi és Fernando Torres fért fel, ám megakadályozni ők sem tudták a futballvilág által már korábban megénekelt Ronaldo-sikert. A funchali cselkirály a harmadik portugál játékos, aki felülhet az európai labdarúgás trónjára, rajta kívül csak a legendás Eusébiót (1965), illetve Luis Figót (2000) érte a megtiszteltetés, hogy hazavihesse az Aranylabdát.

A Manchester United színeiben korábban három labdarúgónak sikerült besöpörnie a rangos elismerést, Ronaldo 2008. december 2-án, hajnali három órakor Denis Law (1964), Sir Bobby Charlton (1966) és George Best (1968) nyomdokaiba lépett.

(sporthirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.