Szélmalomfarm épül Tamás mellett

Az előzetes szerződések tervezetét pénteken adta át az érintett földterületek tulajdonosainak és bérlőinek Hans Gollan-Müller. Az üzletember szélfarmot építtet és működtet majd Tamási határában.

MNO
2008. 12. 01. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat éven belül szeretne létesíteni 10-15 széltornyot. Tornyonként ezer négyzetméter földet bérelne, 25 évre. Tárgyalópartnere, Szántó Zoltán, a helyi innovációs központ vezetője elmondta: bonyolítja a helyzetet, hogy némelyik földdarabnak több tulajdonosa is van. Először csak egy terület bérleti szerződését kell megkötni, ahol egy mérőtorony épül.

Egy éven keresztül tesztelik ott a széljárást. Van Magyarországról szélcsatorna-térkép, de a helyi viszonyokról pontosabb adatokat akar nyerni a befektető. Aztán kezdődhet a kivitelezés. A széltorony száz méter magas, a lapátátmérő 45 méter lesz. Fontos feladat Szántó Zoltán szerint a kvótaszerzés is, vagyis az, hogy a megtermelt áramnak biztos átvevője, fix piaca legyen.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.