Szigorúbb piaci szabályozás kell
Ezzel az állásponttal gyökeresen ellentétes a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) elnöke által e héten nyilvánosságra hozott radikális javaslatcsomag, amely szerint nem feltételezhető minden esetben a piaci szereplők racionális viselkedése, ezért jóval szigorúbb piaci szabályozás kell. Az ajánlások elkészítésére Gordon Brown kormányfő kérte fel Lord Adair Turnert, az FSA vezetőjét még októberben a globális bank- és értékpiaci pánik kitörése nyomán. Lord Turner a most elkészült vaskos, 126 oldalas összefoglalóban egyebek mellett azt írja: a gazdaságpolitikai döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy a piac képes az irracionális viselkedésre egyéni és kollektív szinten egyaránt, és ki van téve „az önerősítő csordahatás” érvényesülésének, amely szélsőséges árfolyamkilengéseket eredményezhet mindkét irányban.
Gordon Brown a legnagyobb brit baloldali napilapnak, a The Guardiannek szintén e héten adott interjúban maga is kijelentette: a washingtoni konszenzusként ismert „negyvenéves, mindent átható szabadpiaci ortodoxia” véget ért, a laissez faire (szabadjára engedett) piac ideje lejárt. A balközépen állóknak magabiztosan ki kell mondaniuk: már nem érvényes az a régi felfogás, hogy a piac hatékony, és majd önmaga megoldja a problémákat – tette hozzá. A minap Barack Obama amerikai elnök gazdasági főtanácsadója is azt mondta Londonban megjelent nyilatkozatában, hogy most nem lehet bízni a piac önhelyreállító mechanizmusainak működésében. Lawrence Summers a Financial Timesnak adott, múlt héten közölt interjúban kijelentette: jóllehet a gazdaság önstabilizálódásának elmélete „általában helytálló, évszázadonként néhány alkalommal azonban nem érvényesül”. A Clinton-kormányzat volt pénzügyminisztere szerint a jelenlegi helyzet „ezen alkalmak egyike (...), és az ilyen esetekben rendkívüli kormányzati fellépésre van szükség”.
(MTI)

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!