Honnan jönnek a „300 eurós” gyerekek?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt a politikailag nem korrekt kérdést fejtegeti, milyen negatív következményei lehetnek, ha a gyermekvállalás jövedelemforrássá válik. A Der Spiegel beszámol Franz Müntefering SPD-elnök javaslatáról, aki új alkotmányt követel 20 évvel az újraegyesülés után.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (Faz.net)

A konzervatív német napilapban Carsten Germis és Inge Kloepfer Honnan jönnek a gyerekek? című cikkében foglalkozik az elhibázott családpolitika nemkívánatos következményeivel. Az eredmény aligha tetszik Ursula von der Leyen (CDU) családügyi miniszternek, aki szenvedélyesen küzd azért, hogy az új családtámogatási modell következtében a jól képzett nők szüljenek. Ebből jó két évvel a milliárdos program bevezetése után sem lett semmi. A születésszám továbbra is csökken, 2008-ban Németországban 675 000 gyermek látta meg a napvilágot, ami 2007-hez képest további 1,1 százalékos csökkenés.

A helyzet még rosszabb az új modell által megcélzott jól képzett nők esetében. Az állami támogatás leginkább a legalsó rétegek számára tette vonzóvá a gyermekvállalást. Abból a 750 000 gyermekből, akikre 2008 közepéig benyújtották a támogatási igényt, nem egészen öt százaléknak az anyja volt jól képzett, dolgozó nő. Ez katasztrofális eredmény, hiszen a 2007-ben bevezetett támogatással pontosan ezt a réteget kívánták rávenni a szülésre, s lehetőleg nemcsak az első, de a nagyon hiányzó második gyermek világra hozatalára. Egészen másként hatott a 300 eurós támogatás az alsóbb rétegeknél, ott ugyanis segít a gyermekvágyak megvalósításában, sőt egyre inkább az egész üzleti modellé alakul. Ma már Németországban minden második gyermek szegény családban születik. Azon családoknál, ahol a nettó jövedelem ezer euró alatti, ott a gyermektámogatással nő a bevétel. Gunnar Heinsohn brémai társadalomtudós szerint ők az állami pénzekből „bársonyos hivatalnoki státust” biztosítanak maguknak a gyereken keresztül.

Az egész mögött egy társadalmilag rendkívül kétes fejlődés húzódik meg, egyre több gyerek rendkívüli anyagi és szellemi szegénység közé születik, s ebből a helyzetből csak igen keveseknek sikerül kiverekedniük magukat. S ennek következményei is vannak: vagy megmaradnak segélyezetteknek, vagy rosszul képzettként csak rosszul fizetett munkákat kapnak. A segélyezettek csoportja tehát újratermeli magát egy olyan országban, ahol a felemelkedés ritkábban sikerül, mint máshol. Többek között azért sem, mert berendezkedtek a jóléti állam áldásaira, és feladták, hogy saját erejükből felemelkedjenek. E fejlődés következményeiről senki sem kíván beszélni, már csak azért sem, mert politikailag nem korrekt arra utalni, hogy a pénzbeli áldás nem kívánt ösztönző hatást vált ki. Éppen ellenkezőleg, a gyermekszegénység ellen sokan úgy kívánnak küzdeni, hogy még nagyobb újraelosztást követelnek. Ennek következménye, hogy tovább erősödik az a folyamat, hogy egyre több gyermek születik az oktatástól távol álló csoportokban.

Der Spiegel (Spiegel.de)

A baloldali német hírmagazin Müntefering új alkotmányt ajánl Németországnak című cikkében ismerteti az SPD elnökének javaslatait. „Az egész (újraegyesülés) attól szenved, hogy 1989–1990-ben nem valódi újraegyesülést szerveztünk, hanem egyszerűen az NDK-t a szövetségi köztársasághoz csatoltuk – nyilatkozta a pártelnök. Müntefering állást foglalt az NDK differenciált megítélése mellett. „Két dolgot kell különválasztani: az NDK nem volt jogállam, hanem diktatúra, ahol lőparancs volt érvényben, és embereket börtönöztek be. Ezt nem szabad elbagatellizálni. A legtöbb embernek, akik az NDK-ban éltek, nem volt vaj a fülük mögött. Ők megpróbáltak annyira emberségesen élni, amennyire csak lehetett.” Ezek az emberek nem követtek el semmit, „joguk van ahhoz, hogy büszkék legyenek arra, amit a nehéz körülmények között elértek”.

Egyúttal Müntefering bírálta a nyugatnémetek felsőbbrendűségi érzését: „Sok keletnémet úgy érzi, hogy még mindig nem egyenrangúan kezelik őket az NDK-rezsim miatt, amiről legtöbbjük nem tehetett. Azt szeretnék, ha életük teljesítményét elismernék.

Gesine Schwan, az SPD szövetségielnök-jelöltje szintén kijelentette, hogy az NDK „egészen biztosan nem volt jogállam”. Nem létezett a hatalmi ágak szétválasztása, és nem voltak független bíróságok. „Olyan rendszer volt, ahol lábbal tiporták a másként gondolkodók szabadságát.” Schwan szerint hosszú távon nem fogadhatók el Nyugaton és Keleten az eltérő életfeltételek. Kijelentette: amennyiben szövetségi elnök lenne, kiemelten foglalkozna a keleti és nyugati viszonyok közötti különbségekkel.