Az iroda közleményében azt írta: Budaházy Györgyöt egyebek között azzal gyanúsítják, hogy egy több főből álló csoportot alakítva, országgyűlési képviselők elleni támadásokkal, ezeknek a képviselőknek a megfélemlítésével kívánt parlamenti döntéseket befolyásolni. Mint írták, „csoportja, a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg a gyanú szerint összefüggésbe hozható több közszereplő házánál elkövetett robbantással vagy gyújtogatással is.”
A Nemzetbiztonsági Hivatal erre kijelölt munkatársai a Nemzeti Nyomozó Iroda beosztottaival együtt, egy vegyes csoportban dolgoztak az ügyön, amely a mostani őrizetbe vételhez vezetett –áll a közleményben. Budaházy Györgyöt szerdán vették őrizetbe; a Központi Nyomozó Főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével, továbbá terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja.
(MTI)
Az NBH is segített a rendőrségnek Budaházy ügyében
A Nemzetbiztonsági Hivatal kezdettől fogva szorosan együttműködött a Nemzeti Nyomozó Irodával abban az ügyben, amelynek eredményeként szerdán őrizetbe vették Budaházy Györgyöt – közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája csütörtökön. • Hiller és Kóka elleni támadás szervezésével gyanúsítják Budaházyt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!