Navracsics Tibort óriási tapssal fogadták a küldöttek a XII. kerületi Sportmax rendezvényközpontban tartott kongresszuson, miután Szájer József levezető elnök bemondta, hogy a frakcióvezető éppen ma ünnepli születésnapját.
A Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport beszámolóját ismertetve azt mondta: a Fidesz elérte, hogy ma már nem arról folyik a vita, hogy ki fogja megnyerni a következő választásokat, hanem arról, hogy a Fidesz sima, kétharmados vagy akár háromnegyedes többséget szerez-e az Országgyűlésben. Úgy fogalmazott: a kormány mindenkiről az próbálja elhitetni, hogy „léhűtők vagyunk”, de „mi tudjuk, hogy ez nem így van”, Magyarország a tehetséges és szorgos emberek hazája. Mint mondta, további munkára ösztönzi a Fideszt, hogy jelenleg Bajnai Gordonnak hívják a kormányfőt – erre a hallgatóság soraiból többen pfujolni kezdtek –, ami viszont megalapozza a következő beszámoló sikerét, hogy egy év múlva Orbán Viktornak hívják majd Magyarország miniszterelnökét, „ha jól végezzük a dolgunkat”.
Navracsics Tibor külön köszönetet mondott pártja országgyűlési képviselőinek, akik mindig segítették munkáját a frakció vezetésében. Véleménye szerint a Fidesznek vannak a legjobb képviselői, holtversenyben a KDNP-vel. Kifejtette: az EP-választás után egy héttel nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa egyik legerősebb pártja is a Fidesz. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Tudjuk, hogy az önök bizalma nem azt jelenti számunkra, hogy most már lazíthatunk (...), hanem azt, hogy az eddigieknél is keményebben kell dolgozni”. A politikus emlékeztetett arra, hogy az előző kongresszus óta eltelt két évben a Fidesz 122 törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlésben, ezeknek azonban csak elenyésző kisebbségét támogatta az a kormány, amely folyamatosan arra panaszkodik, hogy a Fidesz nem képes a párbeszédre.
Felidézte azt is, hogy tavaly szeptember óta négy alkalommal indítványozták az Országgyűlés feloszlatását, hogy minél rövidebbre lehessen zárni a kormányzati agóniát. Úgy vélekedett, olyan politikusok mondják az embereknek, hogy áldozatot kell vállalni az országért, akik adókerülők. A mai kormány nem hiteles, ugyanis hiteltelen a mögötte álló hét év – jegyezte meg. A frakcióvezető kiemelte: a Fidesz nem ért egyet azzal, hogy akár faji, nemi vagy felekezeti alapon különbséget lehetne tenni a Magyar Köztársaság polgárai között. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja, és ismét be kell bizonyítani, hogy Magyarország is a tisztességes emberek pártján áll.
Álláspontja szerint a gazdasági növekedés gyümölcseit elsősorban majd arra kell fordítani, hogy a magyar társadalom minél szolidárisabb, összetartóbb és sikeresebb legyen. „Túl nehéz helyzetben vagyunk ahhoz, hogy bárkinek is azt mondhassuk, rád nincs szükség. (...) Az elkövetkező időszakban mindenkire szükség lesz” – zárta beszédét Navracsics Tibor.
(mti)
Az őrült jelenetek után a szerbek csalást kiáltva az IHF-hez fordultak a női kézi-vb-n















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!