A Kommerszant című tekintélyes orosz üzleti lap csütörtöki beszámolójában megállapította: ez újabb vereség a Gazprom számára a türkmenisztáni gázért folytatott harcban. Eredetileg igen szűkszavú tájékoztatást adtak az aláírt megállapodásokról, de szerdán későn este a türkmenisztáni televízió műsorából kiderült: a kormányközi keretmegállapodás értelmében a Kínai Állami Fejlesztési Bank 3 milliárd dollár hitelt ad kedvezményes feltételek mellett Türkmenisztánnak, konkrétan a Türkmengaz cégnek.
A hitel célját ugyan nem jelölték meg, de korábbi hírekből tudható, hogy Kína azt a Déli Jolotany gázmező ipari elsajátítására adja. Ez Türkmenisztánban a legnagyobb, s független brit értékelések szerint a világon a négy legnagyobb gázmező között van, tartalékait 6-14 billió köbméterre becsülik. Az aláírt megállapodások értelmében az idén üzembe helyezendő, hétezer kilométeres vezetéken az eredetileg tervezett 30 milliárd helyett Türkmenisztánból évi 40 milliárd köbméter gáz áramlik majd Kínába.
(MTI)
Kína Türkmenisztánnal lépett gázszövetségre
Kína és Türkmenisztán gázszövetségre lépett: a Li Ke-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes és Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén államfő által aláírt megállapodások értelmében Kína 3 milliárd dolláros hitelt nyújt Asgabatnak az ország legnagyobb földgázmezőjének kiaknázására, s a kitermelt gáz egy még idén megnyíló vezetéken Kínába áramlik.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!