Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: ismeretlen tettesek június közepén a helyi dohánygyárból egy nyitva hagyott ablakon keresztül 11 zsák, azaz összesen 220 kilogrammnyi dohánykeveréket tulajdonítottak el. Ezzel kétmillió forintot meghaladó kárt okoztak. A nyomozás során további olyan adatok is felmerültek, amelyek már egy ezt megelőző májusi lopásra is utaltak – tette hozzá. Elmondta: a sátoraljaújhelyi rendőrök megállapították, hogy a dohánytermékek eltulajdonítását két csoport követhette el. Az első csoport – amelynek tagjai bemászva jutottak be a területre, és úgy hajtották végre a bűncselekményt – sátoraljaújhelyi elkövetőkből állt. A tettesek lakásán a házkutatások során hétzsáknyi vanília illatú dohányt foglaltak le.
Kihallgatásuk során a három ember a bűncselekmény elkövetését beismerte. A másik csoport tagjai egy a dohánygyárnak szolgáltatást végző partnercég alkalmazottai, akik közül egy ember lakásának kazánházában a nyomozók az eltulajdonított dohánytermékek rostálására, minőségi szétválasztására szolgáló eszközöket, valamint szárítóberendezéseket foglaltak le. Ezen csoport tagjainál megtartott házkutatások során további hatzsáknyi dohányt találtak – közölte a szóvivő. Hozzátette: itt a rendőrök lopás megalapozott gyanújával két embert hallgattak ki gyanúsítottként, míg több személy orgazdaként került a nyomozók látóterébe. Mivel az ügyben jövedéki visszaélés gyanúja is felmerült, a nyomozók a szükséges intézkedések megtétele és eljárások lefolytatása érdekében értesítették a sátoraljaújhelyi vámhivatal szakembereit is. Gaskó Bertalan felhívta a figyelmet arra, hogy a dohánygyárakból kikerülő hulladék különösen ártalmas az egészségre.
(MTI)
Nyitott ablakon át akcióztak a tolvajok
Több millió forint értékű dohányterméket tulajdonítottak el a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárból azok a gyanúsítottak, akik rendőrkézre kerültek – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t kedden.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!