A szerdai tárgyaláson rabruhában jelent meg az egykori rendőr, miután jelenleg is korábbi ügyeiben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. A testületből eltávolított, 34 éves fiatalember 1996-tól volt rendőr, először a kaposvári, aztán a siófoki kapitányság állományában, ahol a volt törzszászlós a vád szerint kapcsolatba került egy lányok futtatásával foglalkozó férfival. Megállapodtak, hogy az örömlányokat békén hagyja, és ha tudomást szerez egy készülő razziáról, arról időben értesíti az érintetteket. Viszont a konkurens prostituáltakat eltávolítja a környékről. A rendőr mindezért anyagi ellenszolgáltatást kapott.
A tárgyaláson a volt rendőr csak arra volt hajlandó, hogy előre megírt vallomását felolvassa, kérdésekre nem válaszolt. Vallomásában azt állította: mindig a hozzá tartozó települések lakóinak megelégedésére végezte a munkáját, olyannyira, hogy egy száz négyzetméteres lakást is biztosítottak számára. A környéken sok munkát adott neki az örömlányokkal szembeni fellépés. Hogy mikor, milyen szankciót alkalmazott, az az ő döntése volt, de kivételt soha sem tett. Figyelmeztetett, bírságolt, előállított. Az ügyben szereplő prostituáltat egyszerűen megsajnálta. Próbált segíteni neki, hogy munkát találjon, de nem sikerült, így kölcsön adott neki 150 ezer forintot, ezeket törlesztette neki vissza a lány, akitől azt kérte: segítsen neki információkkal prostituáltakról, futtatókról, drogról. A rendőr a másodrendű vádlottal az edzőteremben ismerkedett meg, s mivel tudta, hogy sokat jön-megy a környéken, tőle is ezt kérte. A vádlott egyébként korábbi vallomásában azt mondta: sohasem hallotta a férfi nevét.
A másodrendű vádlott, aki a vád szerint a lányokat futtatta és fizetett a rendőrnek a segítségért, szintén csak felolvasta a vallomását és nem válaszolt kérdésekre. A férfi ellen egyébként emberkereskedelem, zsarolás és egyéb bűncselekmények miatt több eljárás is folyik. Ő is azt vallotta: nem érzi bűnösnek magát. Ő régiségkereskedő, nem strici. Az illető hölggyel, bár tudta róla, hogy prostituált, barátok voltak, mint ahogy a többi lánnyal is csak szórakozni járt. A vallomás alapján nem a rendőr segített neki, hanem „társadalmi kapcsolatként” csak segítette a rendőrség munkáját. A tanúk között elsőként az ügyben szóba került örömlányokat szerette volna meghallgatni a bíróság, de ők nem jelentek meg a tárgyaláson. A perben valószínűleg csak a nyári ítélkezési szünet után várható ítélet.
(sonline.hu)

Kiderült, mikor csap le a pusztító vihar az országra