iHNed.cz
Már mai sajtóértekezletén értékelte Mirek Topolánek a jövő héttel véget érő cseh EU-elnökséget – adja hírül a Hospodárské Noviny online kiadása. Topolánek véleménye szerint kormányának március végi bukása kedvezőtlenül hatott az elnökségre, így az elfecsérelt lehetőség maradt csupán. A volt kormányfő pozitívan értékelte az áprilisban Prágában megrendezésre került EU–USA csúcstalálkozó eredményes egyeztetéseit az energiabiztonság és a protekcionizmus elleni védekezés kérdésében. Úgy véli, Csehország ígéretesen kezdte elnökségét azzal, hogy sikerült megoldania a gázkonfliktust, illetve azzal, hogy közreműködhetett abban, hogy a Gázai övezetbe humanitárius segélyek jussanak el. Ezt követően azonban az ellenzék – Jirí Paroubekkel az élen – a kormány megbuktatásával ártott Csehország tekintélyének – tette hozzá Topolánek. A jelenleg az országot kormányzó Fischer-kabinet munkáját pozitívan értékelte. Úgy véli, hogy az becsülettel megállta a helyét az elnökséggel járó feladatokban, sikerült a kormányválság miatt az országról kialakult rossz képen javítania.
sme.sk
Az Magyar Koalíció Pártjából (MKP) és a Szlovák Kereszténydemokrata Unióból (SDKÚ) kilépett politikusok létre kívánják hozni a Független Képviselők Klubját – írja a sme.sk. Az erről szóló javaslatot a csütörtöki parlamenti ülésen terjesztették elő. A klub tagjai az MKP-ból távozó Bugár Béla, Nagy László, Simon Zsolt, Gál Gábor és Bastrnák Tibor, valamint az SDKÚ-ból kilépő Martin Kuruc, Juraj Liška a Ľuboš Micheľ lennének. Amennyiben a parlament elfogadja az indítványt, az elnök Nagy László, az alelnök pedig Martin Kuruc lesz.
Topolánek: Elfecsérelt lehetőség volt Csehországnak az EU-elnökség
Topolánek szerint elfecsérelt lehetőség volt Csehország számára az EU-elnökség, Paroubeket hibáztatja érte – írja az iHNed.cz. Új klub alakulna a szlovák parlamentben – adja hírül a sme.sk.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!