Cudar út vezetett az állampolgárságig

A Die Welt beszámol arról, hogy megkapta német állampolgárságát az első „korcs”. A Die Presse szerint értelmesebben is el lehetne költeni a szocialisták által kormánypropagandára kidobott pénzt.

Mathilde, Daniel Rouxel anyja a háború végén Észak-Franciaországból Párizsba menekült. Fiát korábban már egy árvaházra bízta, ott élt négyéves koráig, amikor a kis bretoni faluban élő nagyanyja magához vette. Mathilde 1942-ben beleszeretett Otto Ammonba. Az őrmester egy német légelhárító üteg parancsnokának a titkára volt Pleurtuit-ben, Normandiában, Mathilde a kantinban dolgozott. Daniel 1943-ban született, apját időközben áthelyezték Guernsey-be.

Ammon a visszavonulás harcai közepette, 1945. január 11-én egy gránátszilánk következtében életét vesztette a Bad Bertrich-i katonai kórházban. Az ottani katonai temetőben nyugszik ma is. Mielőtt elesett, a 22 éves férfi arra kérte Stuttgart közelében élő családját, hogy gondoskodjanak franciaországi gyermekéről. Az anya ezt elutasította és inkább édesanyjára bízta a gyermeket. Daniel Mégrit-ben, egy 600 lakosú breton faluban lakott. A nagyanyja szégyenkezett „korcs” unokája miatt, ezért rendszeresen bezárta a tyúkólba. A polgármester a templomba menet is azon szellemeskedett, hogy mi a különbség a fecske és a németek között? Ha a fecske elköltözik, viszi magával a fiait, a német nem. S az önkormányzatnál is rendszeresen azt kérdezték, mit írjanak az apja nevéhez: ismeretlen vagy ócska német. Ilyen megaláztatásokat majdnem minden „német” gyermek átélt a háború utáni Franciaországban. De egy ponton eltér Rouxel története a többiekétől. Apja családja a háború után kereste vele a kapcsolatot. Daniel 12 évesen találkozott először német nagyszüleivel, nagybátyjával és nagynénjeivel Unterweissachban. Rouxel anyja akkor három éve halt meg, az utolsó évben sikerült rávenni, hogy beszéljen az apjáról. Azóta tudja, hogy a szülei valóban szerelmespárt alkottak.

1994-ben kezdte el Rouxel a saját és sorstársai szenvedéstörténetét a közvéleménnyel megismertetni. Daniel Rouxel ma a Szívek határok nélkül szervezetben tevékenykedik, mely a háborúban születettek problémáit ismerteti a francia iskolákban. Örömmel állapította meg, hogy a fiatalok hozzáállása nagyban megváltozott, számukra a világháború már őstörténetnek számít. Majd nevetve annyit mondott: „Sokan sikknek tartják, ha valakinek német az apja”.