Cudar út vezetett az állampolgárságig

A Die Welt beszámol arról, hogy megkapta német állampolgárságát az első „korcs”. A Die Presse szerint értelmesebben is el lehetne költeni a szocialisták által kormánypropagandára kidobott pénzt.

2009. 08. 07. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Die Presse (Diepresse.com)

A konzervatív bécsi napilap Az SPÖ-t támadják a kormányreklámok miatt című cikkében ismerteti az osztrák politikai életet is uraló vitát: meddig tart a polgárok tájékoztatása, és hol kezdődik a kormánypropaganda. Az ÖVP egyáltalán nem örül annak a hirdetéssorozatnak, amely ezekben a napokban jelent meg napilapokban, és a kormány teljesítményét dicséri. „Ezt velünk nem beszélték meg, és nem is tájékoztattak bennünket” – bírálta a kialakult helyzetet csütörtökön Josef Pröll (ÖVP) alkancellár szóvivője, aki nem osztotta Werner Faymann (SPÖ) kancellár irodájának értékelését, miszerint itt a kormány tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget. A kampányban a kormány sikereit dicséri a konjunktúra fellendítése és a munkaerőpiac területén, valamint jelentős területet kaptak a szociális, az egészségügyi, az infrastrukturális, az oktatási és a nőügyi tárca eredményei – mindegyik a szocialisták vezette minisztérium. „Ez nem a kormány tájékoztatója” – nyilatkozta Pröll szóvivője. Az ellenzék táborát is felháborította a kormány önreklámja. Az FPÖ az üggyel kapcsolatban csütörtökön az adófizetők zsebében történő mocskos kotorászáson háborgott, a BZÖ ablakon kidobott pénzről beszélt, a zöldek viccesen egy feledhető „öntömjénezési hullámról” beszéltek.

Die Welt (Welt.de)

A konzervatív német napilapban Sascha Lehnartz Német állampolgárság egy „korcsnak” című cikkében ismerteti egy különös honosítás történetét. Daniel Rouxel számára a második világháború szerdán ért véget, a párizsi követségen megkapta a német állampolgárságot. A 66 éves Le Mans-i férfi számára happy enddel ért véget életrajzáért folytatott küzdelme. Rouxel 1943. április 2-án Párizsban „egy német gyermekeként” látta meg a napvilágot. Apja a Wehrmacht katonája, anyja egy francia nő volt. Egész gyermekkoromban csak „korcs németnek” és „kurafinak” neveztek – nyilatkozta Rouxel a lapnak. Éppen ezért kimondhatatlan örömet okoz neki a német állampolgárság. Apja német nevét is szeretné a vezetéknevéhez hozzáfűzni.

Mathilde, Daniel Rouxel anyja a háború végén Észak-Franciaországból Párizsba menekült. Fiát korábban már egy árvaházra bízta, ott élt négyéves koráig, amikor a kis bretoni faluban élő nagyanyja magához vette. Mathilde 1942-ben beleszeretett Otto Ammonba. Az őrmester egy német légelhárító üteg parancsnokának a titkára volt Pleurtuit-ben, Normandiában, Mathilde a kantinban dolgozott. Daniel 1943-ban született, apját időközben áthelyezték Guernsey-be.

Ammon a visszavonulás harcai közepette, 1945. január 11-én egy gránátszilánk következtében életét vesztette a Bad Bertrich-i katonai kórházban. Az ottani katonai temetőben nyugszik ma is. Mielőtt elesett, a 22 éves férfi arra kérte Stuttgart közelében élő családját, hogy gondoskodjanak franciaországi gyermekéről. Az anya ezt elutasította és inkább édesanyjára bízta a gyermeket. Daniel Mégrit-ben, egy 600 lakosú breton faluban lakott. A nagyanyja szégyenkezett „korcs” unokája miatt, ezért rendszeresen bezárta a tyúkólba. A polgármester a templomba menet is azon szellemeskedett, hogy mi a különbség a fecske és a németek között? Ha a fecske elköltözik, viszi magával a fiait, a német nem. S az önkormányzatnál is rendszeresen azt kérdezték, mit írjanak az apja nevéhez: ismeretlen vagy ócska német. Ilyen megaláztatásokat majdnem minden „német” gyermek átélt a háború utáni Franciaországban. De egy ponton eltér Rouxel története a többiekétől. Apja családja a háború után kereste vele a kapcsolatot. Daniel 12 évesen találkozott először német nagyszüleivel, nagybátyjával és nagynénjeivel Unterweissachban. Rouxel anyja akkor három éve halt meg, az utolsó évben sikerült rávenni, hogy beszéljen az apjáról. Azóta tudja, hogy a szülei valóban szerelmespárt alkottak.

1994-ben kezdte el Rouxel a saját és sorstársai szenvedéstörténetét a közvéleménnyel megismertetni. Daniel Rouxel ma a Szívek határok nélkül szervezetben tevékenykedik, mely a háborúban születettek problémáit ismerteti a francia iskolákban. Örömmel állapította meg, hogy a fiatalok hozzáállása nagyban megváltozott, számukra a világháború már őstörténetnek számít. Majd nevetve annyit mondott: „Sokan sikknek tartják, ha valakinek német az apja”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.