126 milliárd forintos veszteséget könyvelhet el jövőre az MNB

A Magyar Nemzeti Bank szeptember végéig 75 milliárd forint nyereséget ért el, s ebben az évben várhatóan 36 milliárdos nyereséggel zár. Jövőre viszont 126 milliárd forint veszteséget vár, amely a költségvetésnek 80 milliárd forint többletkiadást jelenthet – hangzott el a jegybankban pénteken háttértájékoztatón.

MNO
2009. 10. 30. 15:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közgazdaságtani tétel, hogy egy jegybank eredményét elsősorban nem a gazdálkodása, hanem a monetáris politikai céljai, illetve a nemzetközi pénzpiaci környezete határozza meg, mivel a jegybank feladata elsősorban nem a nyereséges gazdálkodás, hanem a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése.

A szakértők közölték: a jegybank folyamatosan csökkenti a saját működésének költségeit, így eredménye közvetlenül sem ebben az évben, sem a következő években nem függ össze gazdálkodásával. Emellett rögzítették: a magasabb devizatartalék és MNB-kötvényállomány a forint-, illetve a devizahozamok között meglévő kamatkülönbözet mellett szükségszerűen a jegybanki eredmény romlásához vezet. Természetesen a magasabb devizatartalék az ország sebezhetőségét csökkenti, és az államadósság finanszírozása érdekében kibocsátott devizakötvény felárát csökkenti – tette hozzá Antal Judit, a jegybank vezető szakértője. Mivel a jegybanki eredmény 2009-ben várhatóan pozitív lesz, növekszik a jegybanki eredménytartalék, így a 2010. évi veszteségnek a 2011-es költségvetési hiányra gyakorolt hatása a jelzett veszteségnél lényegesen kisebb, az előrejelzés szerint közel 80 milliárd forint lehet – mondta az elemző.

Ugyanezt a modellszámítást követve a költségvetésnek 2012-ben 111 milliárdos jegybanki veszteséggel kell számolnia. A szakértői stáb által közzétett számítások azt mutatják, hogy az előbbiekben közölt számok a jelenlegi 7 százalékos alapkamat és 268 forintos euróárfolyam mellett adódnak. Ha az alapkamat egy százalékponttal csökken, és a forint öt százalékkal leértékelődik, akkor jövőre a közölt 126 milliárd forintos veszteség 36 milliárdra mérséklődik. Ha viszont mindkét tényező romlik, és az alapkamat 8 százalékra emelkedik, a forint pedig öt százalékkal felértékelődik, akkor a veszteség 216 milliárd forintra nő. Természetesen az államháztartás konszolidált számaiban megjelenik az Államadósság Kezelő Központ eredménye is, amelyre éppen ellentétesen hat például az árfolyamváltozás. Ez a magyarázata annak, hogy jövőre például 126 milliárd forint helyett 80 milliárdos jegybanki veszteséggel kell számolnia a költségvetésnek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.