Jövőre 260 munkahelyet költöztetünk át Németországból a magyar fővárosba, miután a német BP bochumi központjában 200, Hamburgban 50 Mönchengladbachban pedig 10 állás szűnik meg – mondta Uwe Franke.
A német BP a több mint 2000 embert foglalkoztató gelsenkircheni finomítótól 340 alkalmazottat készül elbocsátani – tette hozzá.
Márciusban vált ismertté, hogy a BP mintegy ezer embert foglalkoztató szolgáltató központot tervez létesíteni Budapesten. Richard Hookway, a vállalat finomító és marketing üzletágának pénzügyi vezetője elmondta: a budapesti szolgáltató központ nem egyszerű call center lesz, hanem átfogó szolgáltatásokat nyújt majd az ügyfeleknek mind az üzleti, mind a pénzügyi kapcsolatok területén. A pénzügyi vezető akkor azt mondta, hogy a BP az ügyfélszolgálat megindítását 2009 második félévére tervezi, amit intenzív betanítási időszak előz meg.
A BP kedden jelentette be, hogy a vártnál magasabb nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben. Az olajipari óriás tavaly 3000 embert bocsátott el, idén pedig összesen 5000 alkalmazottjától válik meg.
(MTI)
Szabadkereskedelem vagy agrárkatasztrófa - ki fizeti meg az EU-Mercosur-egyezmény árát?














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!