A fiú nem fiú volt, hanem egy aberrált 32 éves férfi. A gyanúsítottat azután vették őrizetbe, hogy megtalálták a lány holttestét egy durhami farm területén.
Ashleigh négy nővérével élt együtt darlingtoni otthonában. Édeanyjának vasárnap este azt mondta, hogy egy barátjával találkozik. Valójában egy Facebookon talált ismerősével próbált élőben is találkozni. Erről a fiúról ismerőseinek elmondta, hogy 16 éves.
Mivel gyermeke nem jött haza vacsorára, édesanyja hívni kezdte a lányt a mobilján, sikertelenül.
A 32 éves gyanúsított, aki mindössze két nap leforgása alatt rács mögé jutott, először egy automata rendszám-azonosító kamera segítségével került a helyi rendőrség látókörébe. A rendszer kimutatta, hogy biztosítás nélkül vezeti az autóját. Az őt kihallgató rendőröknek megmondta: „Én öltem meg a lányt”. A találkahelyen szigetelőszalaggal kötözte be a kamasz száját, akit a kocsijába lökött.
A lány „véletlenül” megfulladt, fogalmazott a férfi, ő pedig egy útkereszteződésnél kihajította a testet a kocsijából. A nyomozóknak megmutatta a helyet.
A brit lap az eset kapcsán rendőri vezetőket és gyermekvédelmi szakembereket idéz, akik felhívják a figyelmet, mennyi veszéllyel jár, ha a hálón ismeretleneknek adjuk ki adatainkat.
(forrás: tepelgraph.co.uk)
A választás tétje hatalmas, hiszen csak a nemzeti kormány áll a brüsszeli tervek útjában














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!