A válságból azért képesek nyertesként kikerülni a nagyvállalatok, mert pénzügyi hátterük stabil, menedzsmentjük jobb, mint a közepes és kisvállalati (kkv-) szektornak, amelynek kárára pozíciókat nyerhetnek – vélik a nagyvállalatok felső vezetői.
Vadas László hozzátette: a válaszadók 96 százaléka gondolja, hogy vállalata a válság nyertese lesz. A versenytényezők közül a működés finanszírozása került az első helyre, megelőzve a termék eladási árát, az értékesítési hatékonyságot, a szolgáltatási színvonalat és a termékminőséget – hangsúlyozta Korponai Péter, a CEMI másik partnere.
A vizsgálatban résztvevő nagyvállalati vezetők elsősorban a szállítók fizetési határidejének növelésével igyekeznek növelni cégük likviditását. A beruházások jövőbeni alakulására vonatkozó válaszokból kiderül, hogy a vállalatok kétharmada nem halasztja érdemben beruházásait, s csak egyharmaduk választja a beruházások elodázását. A válaszadók többsége lehetőségként értékelte a válságot, amelynek nyomán megvalósítja a portfólió tisztítását, a létszámcsökkentést, a bérek és juttatások racionalizálását. Ez utóbbival kapcsolatban Korponai Péter elmondta: jónéhány cégnél, ahol a prémiumok 20 százalékos csökkentése vagy a munkatársak elbocsátása között kellett választani, a prémium elhagyásáról döntöttek.
A felmérésben résztvevő, tíz iparágat képviselő nagyvállalatok árbevétele 3.904 milliárd forint, ami a magyar GDP 14 százalékával egyenlő.
(MTI)
Sorsdöntő órák következnek Grönland számára















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!