Az iráni elnök Meshedben mondott – az állami tv-ben egyenes adásban közvetített – beszédében azt szűrte le az indítványból, hogy a teheráni atomprogrammal foglalkozó nagyhatalmak az együttműködés mezejére léptek.
Korábban az iráni nukleáris program leállítását követelték, most viszont készek hasadóanyagot szállítani egy teheráni kutatóreaktornak – mondta. Ahmadinezsád szerint ez lehetővé teszi, hogy meg lehessen becsülni: mennyire őszinte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a nagyhatalmak szándéka.
Az államfő nem beszélt arról, hogy Irán elfogadja-e a nagyhatalmak ajánlatát, és kompromisszumos javaslatot sem tett.
A nyugati ajánlat lényege, hogy Oroszországba szállítanák Irán 1500 kilogrammnyi uránkészletének háromnegyedét, és ott az energiatermeléshez szükséges szintre dúsítanák. Az így nyert alapanyagból ezután Franciaországban gyártanának atomreaktorban felhasználható fűtőelemeket. A nagyhatalmak eredetileg múlt péntekre vártak választ Irántól erre a javaslatra, Teherán azonban közölte, csütörtökön foglal állást a kérdésben.
A Dzsavan című iráni kormánypárti lap csütörtöki számában azt írta, Teherán két változtatással elfogadhatónak tartja az amerikai-orosz-francia javaslatot. Az egyik változtatás, hogy Irán nem egyszerre, hanem több részletben szállítaná külföldre a birtokában lévő alacsonyan dúsított uránt. A másik módosítás szerint Teherán nem várná meg, míg az urán feldolgozott állapotban visszakerül az országba, hanem már azzal egyidejűleg fűtőanyagra tart igényt, hogy az első uránszállítmány elhagyja Irán területét.
(impulzus.ro)
Ez a nárcisztikus személyiség igazi tragédiája















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!