Az ukrán minimálbér miatt aggódik az IMF

Az IMF vezetője „igen aggasztónak” nevezte, hogy az ukrán elnök pénteken aláírta a minimálbérek emeléséről szóló döntést.

MNO
2009. 10. 30. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a minimálbérek több mint 20 százalékos emelése – a jövő év végéig – további 10 milliárd dollár kiadást jelent a komoly pénzügyi-gazdasági válságba került országnak. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója azt mondta: az elnöki döntés után nagyon nehéz lesz sikeresen befejezni a készenléti hitel újabb részletének folyósításáról folyó tárgyalásokat. Október közepétől tárgyal Kijevben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely ajánlatot tesz arra, hogy folyósítsák-e Ukrajnának a tavaly jóváhagyott készenléti hitel újabb részletét.

Az IMF tavaly novemberben 16,4 milliárd dolláros, az EU pedig 1,7 milliárd dolláros készenléti hitelt hagyott jóvá Ukrajnának. Az ukrán parlament október elején döntött a minimálbér emelésről. A kormány ellenezte a jóváhagyást.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.