Juncker az Európai Unió egyik legtekintélyesebb politikusának számít, és ő az euróövezeti pénzügyminiszterekből álló, úgynevezett eurócsoport vezetője. Ezért is figyelemre méltó, hogy a német Handelsblatt című lapnak nyilatkozva kijelentette: a tervezett pénzügyi, illetve adópolitikájával az új német kormány veszélyezteti az egész euróövezet stabilitását.
A luxemburgi miniszterelnök, aki jelölt az Európai Unió elnöki tisztjére is, kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a konzervatívokból és liberálisokból álló új német kormány az elődök hagyományosan a stabilizálást célzó pénzügyi politikáját folytatja. Juncker szerint Németország a következő generáció számára elviselhetetlenül magas adósságterhet vállal.
Úgy vélte, a koalíciós megállapodás elhanyagolja a konszolidálást célzó elemeket, és ehelyett túlzottan is a növekedésre helyezi a hangsúlyt. A kormányfő emlékeztette Németországot arra a kötelezettségére, hogy 2011-től évente következetesen több mint 0,5 százalékkal csökkenti az államháztartás deficitjét. Amennyiben az eurótérség legnagyobb tagállama ezt nem teszi meg, veszélyezteti az egész övezet stabilitását – hangsúlyozta a luxemburgi kormányfő.
Az új német kormánykoalíció 2011-től évi mintegy 24 milliárd eurós adócsökkentést irányzott elő, a program ugyanakkor nem utal az ezzel kapcsolatos fedezetre. Egyes becslések szerint az új államadósság 2010-ben már elérheti a 90 milliárd eurót. Mindezzel kapcsolatban Juncker annak veszélyére is figyelmeztetett, hogy amennyiben a német pénzügyi politika nélkülözi a hagyományos szolidaritást, más tagállamok is követhetik példáját.
(MTI)
Különben is erre készül, Marozsán gyorsan hazaküldte világhírű ellenfelét














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!