Buttoné lett a legjobb idő

Nagy-Britannia újdonsült Forma–1-es világbajnoka, Jenson Button érte el a legjobb időt a harmadik szabadedzésen az Abu-dzabi Nagydíjon, mindössze két ezreddel előzte meg az összetett verseny tavalyi győztesét, a szintén szigetországi Lewis Hamiltont. A harmadik helyen Button csapattársa, Rubens Barrichello végzett. Szombaton egyébként bejelentették, hogy a néhai háromszoros világbajnok, Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna a következő szezonban az újonc Campos-csapat versenyzője lesz.

MNO
2009. 10. 31. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zárótesztelésen csak tizenkilencen vettek részt, mivel Jaime Alguersuari autójában meghibásodott a hidraulikai rendszer. Így a spanyol tinédzser csak a boxból figyelhette társai vetélkedését. A száguldó cirkusz csillagai pedig mindent meg is tettek a közönség szórakoztatásáért, hiszen ritkán fordul elő, hogy ennyire kiélezett legyen a harc az első helyért. A két brit világbajnok, Button és Hamilton az utolsó pillanatig küzdött, végül mindössze két ezred jelentette a különbséget. A nap hírét, de nyugodtan mondhatjuk, hogy szenzációját a Forma–1-ben jövőre bemutatkozó Campos-csapat szolgáltatta. Bejelentette Bruno Senna szerződését, vagyis tizenöt évvel Ayrton halála után ismét képviselteti magát a család a száguldó cirkuszban.

(sporthirado.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.