A Barcelona játékosai taroltak a spanyol labdarúgóliga díjkiosztó gáláján, a kilenc győztesből ugyanis hetet a katalán szupercsapat delegált.
Cristiano Ronaldo mégse hiszi, hogy bármelyikükkel erősödne a Real Madrid kerete, és ebbe Lionel Messit is beleérti.
„Nagyszerű a játékosállományunk, így nem vagyunk rászorulva semmilyen új igazolásra. Még a Barcelonából sem, hívják bárhogy is az illetőt” – szögezte le a portugál szélső a Cadena SER rádióállomásnak.
„Nem félünk tőlük, és ha keményen harcolunk, le is győzzük őket. Efelől szemernyi kétségem sincs.”
A bokasérülés miatt több mint egy hónappal ezelőtt kidőlő klasszis úgy nyilatkozott, immár tökéletes egészségi állapotnak örvend, ám arra a kérdésre még nem tud felelni, mikor térhet vissza a csapatba.
„Napról napra jobban vagyok, bár a kondíciómon kicsit még fejlesztenem kell. De ez, azt hiszem, érhető is, hiszen jó néhány hetet ki kellett hagynom.”
A bennfentesek szerint CR9 a Milan elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen állhat ismét a királyiak rendelkezésére.
(sporthirado.hu)
Aljas támadás készül Szalah ellen az Afrika-kupán, egész Szenegál megmozdult














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!