A DAC küzdelmes, de sok hibával tarkított mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a Slovan ellen. Az első félidőben főleg a védekezésre helyezték a hangsúlyt a csapatok. Támadásban némileg aktívabb volt a Slovan, ám Halenár próbálkozásainál Novota János a helyén volt.
A második félidőben kissé felpörögtek a csapatok. Előbb Bognár került helyzetbe, de 20 méterről mellé lőtt, majd Hassan hozhatta volna helyzetbe a DAC saját nevelésű csatárát, de önző volt. A 63. percben a játékvezető 10 percre megszakította a mérkőzést, miután egy, a DAC szektorából érkező petárda csaknem eltalálta őt. Később a vendégszektorban is gyújtogattak egy kicsit a Slovan-drukkerek.
Az utolsó 20 percben Koejoe előtt adódott helyzet Nikolič beadása után, ám a csatár a kapu mellé fejelt. Aztán a Slovan veszélyeztetett, előbb Saláta hagyott ki egy helyzetet, majd Božič két méterről a kapusba fejelt. A hajrában újra a DAC előtt adódott több lehetőség, az utolsó percekben Nikolič fejesét védte bravúrral a Slovan hálóőre.
A rendre több mint 600 rendőr felügyelt. A döntetlennel mindkét csapat megőrizte helyét a tabellán, a Slovan második, a DAC ötödik.
(bumm.sk)
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!