A rendőrséggel együttműködve tárgyaltuk meg és hoztuk meg a szükséges óvintézkedéseket és biztonsági szabályokat – mondta el a felvidek.ma-nak adott interjújában Dr. Barát Tibor biztonsági menedzser. Mivel legfelsőbb fokú, rizikós mérkőzésnek tartják számon a szerdai összecsapást, ezért mi magasan rizikós fokozatúként kezeljük és ennek kapcsán így is kezeljük – tette hozzá.
A biztonsági menedzser elmondta, hogy a vendégszurkolók előzetesen nem vásároltak belépőjegyeket, így amennyiben a stadionhoz érkeznek, ott kell megvásárolniuk azokat. Pontos számot nem tudunk, de annyi biztos, hogy a rendőrség egységei a vasútállomástól kísérik majd őket a stadion bejáratáig – mondta a lapnak Barát. A városban fokozott rendőrségi jelenlét lesz majd tapasztalható – jelentette ki a honlapnak a menedzser.
Az egész mérkőzés előtt, alatt és után is kamerázva lesz a mérkőzés és az egyes szektorok is – mondta Barát. A menedzser a honlapnak kifejtette, hogy a mérkőzés után, amennyiben súlyos rendbontásra kerülne sor, azonnal ki lesz értékelve a találkozó és a felvételeket azonnal továbbítják a rendőrségnek, akik eljárást indíthatnak a garázdálkodó szurkolók ellen. A stadionba nem szabad behozni a különböző pirotechnikai eszközöket, füstbombákat, műanyag üveget, de még esernyőt sem – tette hozzá. Barát arra kéri a szurkolókat: ügyeljenek a rendre, akadályozzák meg a szektorukban az esetleges rendbontást. Segítsenek abban, hogy ne a saját szurkolóink ellen keljen fellépnünk – zárta az interjút Barát.
A találkozót eredetileg szeptember 13-án kellett volna megrendezni, de a rendőrség és a Ligás Klubok Uniója úgy döntött, hogy elhalasztja a mérkőzést, mert információik szerint komoly rendbontásra került volna sor a mérkőzésen a magyar és a szlovák szurkolók között.
Emlékezetes, hogy tavaly 2008. november 1-jén a DAC-Slovan mérkőzésen a rendőrség egységei indokolatlanul behatoltak a hazaiak szektorába és válogatás nélkül, gumibotozás közepette szorították ki a DAC-szurkolókat és a magyarországi szurkolókat a szektorból. Akkor sérült meg a 18 éves Lengyel Krisztián is, akit a pályán újraélesztettek, azóta is magán viseli a brutális rendőrattak nyomait.
(MNO, felvidek.ma)














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!