El akarják adni, ezért „ürítik ki” a Duna Palotát?

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint „haldoklik” a Duna Palota: a veszteséges működés miatt elküldtek 35 embert és a belvárosi épület teljesen kiürült – közölte Bárdos Judit, a szervezet főtitkára pénteken Budapesten.

MNO
2009. 10. 30. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Belügyminisztérium 2006-os megszűnésével a Duna Palota és a hozzá tartozó két művészegyüttes közhasznú társaságként működött tovább. Mára a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a veszteséges gazdálkodás miatt két döntése lehetett: vagy bezárja a Duna Palotát, vagy az összes tevékenységét – kivéve a művészegyütteseket – felszámolja és 35 embert elbocsát – mondta sajtótájékoztatóján Bárdos Judit.

Hozzátette: ez utóbbit választották, a csoportos létszámleépítést már be is jelentették a munkaügyi központban. A főtitkár megdöbbentőnek nevezte, hogy az üzemeltető cég vezetőjét nem vonták felelősségre, ehelyett – mint fogalmazott – munkavállalókat küldenek el. Az elküldött 35 ember az épület működését biztosította, a létszámleépítés után a vezetőkkel együtt a cégnél 15-en maradtak. A Duna Palota azonban üres, semmi nem működik a házban, mivel az Önkormányzati Minisztérium áthelyezte a Zrínyi utcai épületből az Országos Választási Irodát is – közölte.

„Van, aki ezt direkt csinálja, hogy az MNV-nek egyetlen megoldása legyen az ügyre: eladja a Duna Palotát” – hangsúlyozta Bárdos Judit. „Nem igaz, hogy sem az Önkormányzati Minisztérium (ÖM), sem az MNV nem tudja, hogy mi történik a Duna Palotában” – mondta. Elmondása szerint ha a BRDSZ megkapná az állami támogatást, akkor átvennék az épület üzemeltetését, de nem kérték, mert korábban is kértek már használaton kívüli ingatlanokat, de azokat nem kapták meg.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.