Elveszíthetik pénzüket az Oscar-díjas film színészei

Elveszíthetik havi 120 dolláros apanázsukat a Gettómilliomos című Oscar-díjas film gyereksztárjai, mivel nem járnak iskolába – számolt be csütörtökön a gyerekek anyagi helyzete felett őrködő alap megbízottja.

MNO
2009. 10. 29. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kis Szalimot alakító, 11 éves Azharuddin Mohammed csak a tanítási napok 37 százalékát teljesítette, a kis Latikát játszó, 9 éves Rubina Ali még kevesebbet jár iskolába, ő mindössze 27 százalékot ért el. „Ez lesújtó” – mondta Nosir Dadravala, a film készítői által életre hívott Dzsai Ho alapítvány megbízottja. Az alapot a nyomornegyedben élő kis színészgyerekek oktatására és életkörülményeik javítására hozták létre.

Dadravala szerint az iskolakerülésért a gyerekek sűrű időbeosztása a felelős. Állandóan hívják őket valahová – magyarázta a megbízott. „Ez jó, de menjenek a hét végén, ne pedig az iskola rovására” – tette hozzá.

Az alap döntése szerint a gyerekek elveszíthetik havi hozzávetőleg 120 dolláros apanázsukat, ha a tanórákon való részvételt nem tornásszák 70 százalék fölé. Ha pedig nem szereznek érettségit, megfosztják őket attól az összegtől, amelyet az alkotók a nagykorúság eléréséig letétbe helyeztek. A film készítői nem mondták meg pontosan, hogy a nyomornegyedben élő gyerekek pontosan milyen összegre számíthatnak felnőtt életük beindításához, mert tartottak attól, hogy a családok rávetnék magukat a pénzre.

Azharuddin Mohammed anyja szerint fia az utóbbi két hónapban azért hiányzott sokat az iskolából, mert szeptemberben tuberkulózisban meghalt apját gyászolta. „Sokat sírt. Így megengedtem neki, hogy egy ideig ne menjen iskolába” – mondta az anya. „Amíg életben vagyok, a fiam biztosan részesül majd oktatásban” – jelentette ki az özveggyé vált nő.

(kronika.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.