BBC (www.bbc.co.uk)
Fiatal képviselők veszik birtokukba holnap a brit alsóházat, az Egyesült Királyság történetében először – tudósít a BBC. 300 „MYP” (azaz az Ifjúsági Parlament tagja) fogja megvitatni olyan témák fiatalokat érintő vonatkozásait, mint az egyetemi oktatás díja, a fiatalkorú bűnözés, a tömegközlekedés, a választási korhatár enyhítése és a gazdaság – ezt az öt témát a 11-18 éves, társaik által választott képviselők 22 tárgy közül választották, melyek között például a terrorizmus és az iskolai tesztek is helyet kaptak.
A vitát a Ház elnöke, John Bercow fogja vezetni. Minden témát három fiatal ismertet: az első bevezet egy véleményt, melyet a második igyekszik majd megcáfolni, végül a harmadik beszélő összefoglalja a dolgot. Ezután mindenkinek lehetősége nyílik egy percben kifejteni saját véleményét. A vitát szavazás zárja majd le.
Charity Mhende, Solihull 16 éves MYP-je szerint a vitanap remekül jelzi, hogy a „fiatalokat jobban érdekli a demokrácia működése, mint valaha”. Derek Couper, a Skót Ifjúsági Parlament elnöke húsz képviselőtársával együtt érkezik Londonba. „Remélem, ez az esemény mindenkinek megmutatja, hogy a fiatalokat igenis szenvedélyesen érdeklik a főbb politikai kérdések.”
Néhány hónappal ezelőtt kormányon kívüli konzervatív képviselők egy csoportja megpróbálta megakadályozni, hogy a fiatalok elfoglalják az alsóházat, mivel azonban vereséget szenvedtek, a Lordok Háza tavalyi birtokba vétele után holnap az alsóház is az MYP-ké lesz majd. Az érdeklődők élőben követhetik a fejleményeket az Ifjúsági Parlament honlapján, vagy a BBC Parliament csatornáján, pénteken 12 és 14 óra között.
The New York Times (www.nytimes.com)
„Békés, pozitív” jelmezek vették át az ijesztő öltözetek helyét az Egyesült Államok legtöbb iskolájában – írja a The New York Times. A legfontosabb az, hogy a jelmez ne legyen túl félelmetes, ijesztő, rasszista vagy elszomorító – több iskolában azonban úgy tűnik, igen lazán értelmezik ezeket a kategóriákat. Miután a puskákat, tőröket, pisztolyokat és egyéb játékfegyvereket már rég kitiltották a halloweeni mulatságból, az iskolák úgy érzik, ideje újabb rendelkezések hadával szabályozni a „Sátán ünnepét”.
Illinois állam egyik körzetében a tanulókat arra biztatják, öltözzenek történelmi személyeknek vagy ízletes ételeknek a szokásos vámpír–zombi vonal helyett. Egy texasi iskola „pozitív” öltözeteket ajánl. „Mi csupán igyekszünk megfelelni korunk kihívásainak, ugyanakkor figyelembe venni a hagyományokat is” – mondja Tom Hernandez, az illinois-i iskolai körzet szóvivője.
A Los Angeles-i Riverside Drive iskolája azonban mindenkinél messzebbre ment: még a műkörmöket is betiltotta. A teljes szabályzat ezenkívül tiltja bármilyen ijesztő jelmez viselését, különös tekintettel a horrorfilmszereplőkre, nem engedélyezi a maszkokat, sem az előítéletekkel játszó öltözeteket, természetesen betiltja a fegyvereket, és kötelezővé teszi a cipő viselését.
Joel Bischoff két gyermeke is ebbe az iskolába jár. Joel reméli, gyermekei olyan jelmezt választottak, melyek senkit sem ijesztenek meg: másodikos gyermeke Dorothy lesz az „Óz”-ból, az ötödikes pedig egy doboz müzlinek öltözik be. Az iskola által hozott rendszabályok túlmennek Los Angeles megye általános útmutatóján, mely csak a fegyvereket és a rasszista, vagy túlzottan erotikus töltetű jelmezeket tiltja – a szobalány különösen nem szívesen látott.
Egyes szülők és oktatók úgy vélik, a szabályozás célja egyrészt megóvni a kisebb gyermekeket a különösen ijesztő jelmezek látványától, másrészt pedig az iskolai rend megőrzése: ha például a gyerekek szprével felvihető hajfestéket használnak jelmezükhöz, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az egész iskola hajfestékes lesz – ezért tiltották be például a hajfestést. Más helyeken más indokok is közrejátszottak: „Néhány éve szülők egy csoportja igen erősen kifejezte azon vélekedését, hogy a Halloween tulajdonképpen egy sátánista rituálé. Sokan ugyan nem mentek ilyen messzire, de nem is voltak teljesen kibékülve az ünnep üzenetével. Senki nem akarta azonban megszakítani a mulatságot, ezért hoztunk néhány kompromisszumot” – mondta Hernandez. „Ha valaki boszorkánynak öltözve jelenik meg, nem fogjuk elküldeni, vagy levetetni a ruháját” – teszi hozzá –, „de karma azért ne legyen!”
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!