Daragus Attila, a Falu-, Ökológiai és Kulturális Turizmus Országos Szövetség Kovászna megyei kirendeltségének elnöke elmondta, hogy az idén számos turista vélhetően az utolsó pillanatra hagyja a foglalást. Szerinte erre az a magyarázat, hogy egyrészt a gazdasági válság miatt az emberek alaposan meggondolják, menjenek-e üdülni, másrészt pedig az elmúlt években jelentősen megnőtt a panziókat működtető vállalkozások kínálata, így a turisták később is találhatnak maguknak megfelelő szállást. Daragus hozzátette, hogy a téli ünnepeket Kovászna megyében eltölteni kívánó turistáknak a többsége román állampolgár.
A turisztikai szövetség vezetője szerint tavalyhoz képest nem nőttek az árak a székelyföldi kereskedelmi szálláshelyeken. Így egy három margarétás panzióban (a panziók romániai minősítését ezzel a virággal jelzik, a csillagokat csak szállodákra használják) a szilveszter eltöltése – ami három éjszakát és napi két étkezést foglal magában – 220 euróba kerül, a négy éjszakás csomag ára 270 euró, az öt éjszakásé pedig 300 euró.
Romániában már tavaly is 23 százalékkal csökkent az előző évhez képest azoknak a román turistáknak a száma, akik az óévbúcsúztatót valamely kereskedelmi szálláshelyen töltötték.
(MTI)














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!