Ugyancsak persona non gratává nyilvánították a választókerület országgyűlési képviselőjét (a szocialista Sós Tamást, a Heves Megyei Közgyűlés elnökét) – írta közleményében Ivády Gábor (független).
A döntés oka, hogy a település önhibáján kívül sodródott a fizetésképtelenség határára. Ezért pedig a posztokat betöltő politikusokat terheli a felelősség – tette hozzá. Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „hosszú évek óta a mutyizgatás, a sógor-komaság határozza meg a döntéseket, a pályázati elbírálásoknál soha nem a rászorultságot, hanem a településvezető politikai hovatartozását, a pártjuk érdekeit veszik figyelembe. Eddigi tevékenységük szégyenletes, morálisan elítélendő és visszataszító.” Ebben a helyzetben a képviselő-testület arról is döntött, hogy tilos közterületet elnevezni a nemkívánatossá nyilvánított személyekről Ivádon – tartalmazza a közlemény.
Eszerint a következő személyek persona non graták Ivádon: Bajnai Gordon, Burány Sándor, Csehák Judit, Csillag István, Csizmár Gábor, Herczog László, Oszkó Péter, Draskovics Tibor, Göncz Kinga, Gráf József, Gyenesei István, Gyurcsány Ferenc, Kákosy Csaba, Kiss Péter, Kóka János, Kolber István, Kökény Mihály, Lampert Mónika, László Csaba, Medgyessy Péter, Németh Imre, Rácz Jenő, Sós Tamás, Szűcs Erika, Varga Zoltán, Varga István, és Veres János – olvasható a képviselő-testület egyhangú döntése nyomán a polgármester által kiadott kommünikében.
(MTI)
Sorsdöntő órák következnek Grönland számára















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!