Javuló helyzetben a német légitársaság

Javulásnak indult a német Lufthansa légitársaság helyzete: Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága 184 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről csütörtökön, 23,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 149 milliónál. Az elemzők további, 15 milliós veszteségre számítottak.

MNO
2009. 10. 29. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második negyedévi, 40 milliós eredmény még 88 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az első félév átlagában pedig 216 millió eurós vesztesége volt a csoportnak adózás után. A Lufthansa még mindig a kereslet csökkenésére panaszkodik: harmadik negyedévi bevétele, 5,936 milliárd euró, 9,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az első félévben a 10,226 milliárdos bevétel 15,2 százalékkal múlta alul az egy évvel azelőttit.

A Lufthansa személyszállító üzletága – amelyhez a Swiss International Airlines és a British Midland is tartozik – a harmadik negyedévben 22,164 millió utast szállított, 17,1 százalékkal többet, mint a tavalyi harmadik negyedben. Az első félévben a 33,185 millió utas még 4,8 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel azelőtt. A foglaltság 82,4 százalékra javult az első félévi 75,2 százalékról, illetve az egy évvel korábbi 81,7 százalékhoz képest.

A teherfuvarozás 443 ezer tonnát teljesített, 6,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az első félévi, 788 ezer tonnás teljesítmény 19,8 százalékkal volt kisebb a tavalyi első félévinél. A fuvarozás kihasználtsága 60,8 százalékra emelkedett az első félévi 56,4 százalékról, illetve az egy évvel korábbi 60,1. százalékhoz képest.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.