A szlovéniai kétnyelvű, szlovén–magyar oktatás bevezetésének 50. évfordulója kapcsán indított sorozatában a Népújság című lendvai hetilap Igor Luksic szlovén oktatási miniszterrel közöl interjút legfrissebb számában. A nemzetiségileg vegyesen lakott területen megvalósuló oktatási modellt jó irányba fejlődőnek, a kétnyelvűséget fontos értéknek tekinti a miniszter.
Véleménye szerint az utóbbi tíz évben jól képzett, iskolázott emberek kerültek ki a magyarok által is lakott településekről a kétnyelvű oktatás révén, akik fenntartják a kisebbségi médiát, az iskolákat, a kultúrát és a közéletet. Arra a felvetésre, hogy egy felmérés szerint magas az aránya azoknak is – 52 százalék –, akik, ha lenne rá lehetőség, gyereküket magyar tannyelvű osztályba íratnák, Luksic azt válaszolta, hogy „meg kell vizsgálni, mit is jelentene ez egy-egy iskola számára, és hogy ezt fenn lehetne-e tartani”, biztosítható-e elegendő tanár a minőségi oktatáshoz, valamint megoldható-e a gyerekek integrálása a „szélesebb” társadalomba.
Véleménye szerint „mindkét nyelvet ugyanolyan szinten kell ápolni, és ez persze a szülők számára nehéz lehet”. Luksic az interjúban elmondta, hogy azok, akik Szlovénia kétnyelvű területein a többség és a kisebbség nyelve közül csak az egyiket beszélik, hátrányban vannak, hiszen a környezetüktől nem tudják megkapni mindazt a lehetőséget, amit kínál.
(MTI)
Csak a magyar nemzeti kormány áll a brüsszeli migrációs tervek útjában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!