Az euróért ekkor pontosan 274,96 forintot adtak a kedd késő esti 269,37 forintot követően (+2,08 százalék). Az európai fizetőeszköz az idén eddig 4,33 százalékkal erősödött a forinthoz viszonyítva. A dollárhoz képest arányaiban még többet veszített a forint: ekkor 186,70 forintot adtak egy dollárért az egy nappal korábbi 181,95 forint helyett. Ez 2,61 százalékos gyengülést jelentett, az idei évben, ugyanakkor a forint még mindig "nyerésben" van a dollárhoz képest: az amerikai fizetőeszköz eddig 0,85 százalékkal gyengébb a forinthoz viszonyítva, mint tavaly év végén.
Szerdán – a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság csökkenése mellett – minden régiós deviza árfolyama csökkent az euróval szemben, azonban a forint zuhanása mind közül kiemelkedett: augusztus óta nem látott mértékben veszített értékéből a magyar fizetőeszköz. Devizakereskedők szerint a következő napokban a forint árfolyamának alakulása elsősorban a magyar munkanélküliségi ráta és az amerikai GDP adat alakulásától függ, mivel ha ezek elmaradnak az elemzői várakozásoktól, akkor akár a 275 forintos szintig is gyengülhet a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
(MTI)
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a hátirdőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!