Még ingyen sem kell a vakcina Baranyában

Bár az oltóanyagból van bőven, nem fogy az új típusú influenza elleni vakcina Baranyában sem. Még az ingyenesen adhatót sem igen kapkodják, nem beszélve arról, amiért fizetni kell.

MNO
2009. 10. 27. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pedig dr. Schäffer Károly, regionális tiszti főorvos szerint legfeljebb két-három hetünk lehet a H1N1-es vírus miatti járvány kialakulásáig – legalábbis ez olvasható ki a jelenlegi helyzetből –, ami igen aggasztó. Ráadásul a járvány idején már az oltásnak sincs sok értelme. De vajon miért húzódoznak az emberek?

Nos, a megyei internetes portálnak nyilatkozó szakember szerint az oltóanyagok készítése idején az ÁNTSZ is rosszul kommunikált, később szakmai berkekből egymásnak ellentmondó, a lakosságot elbizonytalanító vélemények láttak napvilágot. Végül az oltás melletti „ráerősítés” is éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint azt szerették volna. Schäffer Károly úgy véli, hogy a háziorvosok szava sokat lendíthetne a dolgon, de éppen őket nem sikerült megnyerniük, pedig sokféle hazai és nemzetközi elemzés, kutatási eredmény igazolja, hogy a nagy járvány, és az abból eredő halálesetek egy része elkerülhető lenne. Ugyanis a H1N1-es vírus brutális, mind a terjedési sebességét, mind pedig a hatását illetően.

Ugyanakkor nem fogy a hagyományos, évenkénti rendszerességgel visszatérő influenza elleni védőoltás sem. Dr. Princz János pécsi háziorvos, a Praktizáló Orvosok Szövetségének Baranya megyei elnöke szerint ebből is kevesebb fogy a tavalyihoz képest, de még így is háromszor annyi, mint az új típusú influenza elleni oltóanyagból, melytől a sokféle vélemény hallatán szinte viszolyognak a betegek. Még ingyen sem kell, pedig az immungyenge, krónikus betegeknek és a várandós anyáknak nem kellene fizetniük az oltóanyagért, sőt a beoltásért sem. Ám a doktor szerint ebbe nem lehet beleszólni, mivel az oltás önkéntes, kinek-kinek a maga dolga.

(bama.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.