Moszkvai paktum? A kormány kész finanszírozni a Malévot

A magyar kormány hajlandó részt venni a Malév finanszírozásában a légitársaság további működése érdekében – közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön.

MNO
2009. 10. 29. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön Moszkvában Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a Malév helyzetének rendezéséről.

A közlemény szerint a magyar fél jelezte, hogy a társaság működésének folytatása érdekében kész tulajdonosi, illetve finanszírozói szerepet is vállalni a nemzeti légitársaságban. A felek további tárgyalásokat folytatnak a szükséges intézkedésekről – olvasható a közleményben.

A Pénzügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a magyar kormány olyan megoldást keres a Malév pénzügyi problémáinak megoldására, amely megfelel a magyar és az uniós jogszabályoknak, ebben a szellemben tárgyal a nemzeti légitársaság jelenlegi tulajdonosaival. A Malév a 2008. évet konszolidáltan 15,1 milliárd forint veszteséggel zárta. A 2009. évre szóló várakozásokat a társaság nem közölt. A május végén jóváhagyott idei üzleti tervről a társaság csak az üzemi szintű veszteséget, a mérleg szerintit nem tette közzé. Eszerint üzemi szinten 2009-ben 6,3 milliárd forint veszteséggel számolt a Malév, szemben a 2008. évi 7,9 milliárd forinttal.

Az MTI korábbi információi szerint a pénzügyminiszter határozatára – valószínűleg 2009 augusztusában – felfüggesztették az orosz Vnyesekonombanknál a Malév privatizációjának kapcsán vállalt és még meglévő 32 millió euró garancia behajtását. A lépést a Malév tőkehelyzetének rendezéséről folyó magyar-orosz kormányközi tárgyalásokkal indokolták. Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009 májusában próbálta lehívni a még fennálló, összesen 32 millió euró bankgaranciát azt követően, hogy az orosz bank a Malév tartozásai fejében 2009 februárjában lekért négymillió eurót nem fizette meg.

A Vnyesekonombank a Malév 2007 elején történt eladásakor nyújtott bankgaranciát az akkori vevőnek, Borisz Abramovics orosz üzletember kisebbségi tulajdonában lévő AirBridge Zrt.-nek. A garancia az AirBridge Zrt. által a Malév privatizációs szerződésében vállalt kötelezettségeinek teljesítésére szólt. A garantőr bank azóta a Malév közvetett kisebbségi tulajdonosa lett, miután a Malév közel 100 százalékát birtokló AirBridge Zrt.-ben az orosz bank megvette Borisz Abramovics 49 százaléknyi részvényét. Az AirBridge többségi tulajdonosa Költő Magdolna magyar magánszemély. A magyar-orosz cég a Malév részvényeinek 97,46 százalékát birtokolja, 2,54 százalék a dolgozók kezében van és egyetlen Malév-részvénnyel a magyar állam rendelkezik.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.