Négy évet kapott a részeg sofőr

Négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, aki ittasan vezetve halálos közlekedési balesetet okozott Csongrád megyében – tájékoztatta Cseh Attila bírósági szóvivő szerdán az MTI-t.

MNO
2009. 10. 28. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első fokon eljáró bíróság a korábban nyolcszor – négy alkalommal ittas járművezetés miatt – büntetett férfit véglegesen eltiltotta a közúti járművezetéstől – közölte a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A bíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását is – tette hozzá a szóvivő.

Az ítélet szerint a férfi 2006. június 7-én este ismeretlen sebességgel, súlyosan ittas állapotban Tömörkény irányából Csanytelek felé hajtott kisteherautójával. A férfi ittassága és a sebesség helytelen megválasztása miatt a jármű a jobb oldali kerekeivel leszaladt az útpadkára, majd átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol az út menti vízelvezető árokba borult.

A balesetben a személygépkocsi 32 éves utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlott az ítélet és az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló végzés ellen is fellebbezést jelentett be.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.