Nem hagyhatja el lakhelyét a gyanúsított

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szombaton a Pesti Központi Kerületi Bíróság azzal a fiatalemberrel szemben, akit emberöléssel gyanúsítanak egy óbudai kollégiumban történt haláleset miatt.

MNO
2009. 10. 31. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a bíróság szombaton rendelt el a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat azzal a kötelezettséggel, hogy Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, lakóhelyét nem változtathatja meg. A kommüniké szerint a jogerősen elrendelt tilalom az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

Az MTI úgy tudja, hogy a tilalom elrendelése az óbudai kollégiumban csütörtökön hajnalban történt halálesettel van összefüggésben. A kollégiumban egy 22 éves fiatal nyolc métert zuhant és a helyszínen életét vesztette. A rendőrség egy fiatalembert emberölés gyanújával őrizetbe vett. A helyszíni szemle és a tanúk eddigi beszámolói alapján összegyűjtött elsődleges információk szerint a Doberdó utcai kollégiumban hajnalig tartó rendezvény zajlott, mely után többen – köztük a későbbi áldozat – a kollégium lépcsőjén akartak feljutni a lakószobákhoz, a kollégisták azonban ezt megpróbálták megakadályozni. A fiú átmászott a lépcső korlátján és a külső íven kísérelt meg feljutni az emeletre, kikerülve ezzel a rendezőket, emiatt szóváltásba keveredett a feljutást magakadályozni szándékozó fiatalemberrel. A rendező azt próbálta meggátolni, hogy a fiatal átmásszon a korláton, eközben azonban a 22 éves fiú „egyelőre nem megnyugtatóan tisztázott körülmények között” nyolc métert zuhant és a helyszínen meghalt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.