OÉT: továbbra sincs egyezség a jövő évi minimálbérről

Nem közeledtek az álláspontok a bértárgyaláson az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A vonatkozó napirendi pont tárgyalása során arról a levélről volt szó, amelyet a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) írt Bajnai Gordonnak.• Még egy évig lehet korengedményes nyugdíjba menni? + Képriport

MNO
2009. 10. 30. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke október 22-én fordult a miniszterelnökhöz, mert a szakszervezet szerint a kormányfő személyes közreműködése nélkül nincs reális esély a 2010-es minimálbérről, illetve a bérajánlásokról szóló megállapodásra. A nyílt levélben többek között az szerepelt, hogy a személyi jövedelemadó sávhatárainak eltolása „teljesen szétzilálta a nettó kereseteket”.

Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint tévedésekkel van tele a levél. Hangsúlyozta: az adótörvények hatására a kétmillió forintos sávhatárig nettó növekedés lesz a fizetésekben 2010-ben. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, a munkáltatói oldal szóvivője is aláhúzta, hogy a levéllel a konkrét bértárgyalási folyamatnak okozott kárt az MSZOSZ.

A kormány és a szociális partnerek ennek ellenére egyetértettek abban, hogy november 6-án folytatni kell a megkezdett bértárgyalásokat. Csizmár Gábor kitért arra is, hogy azoknak a járulékkedvezményeknek az egyik része, amelyeket az MSZOSZ a levélben eredménytelennek nevez, mindössze három hónapja vannak hatályban, a másik részük pedig még életbe sem lépett. Hozzáfűzte: visszautasítják azt az állítást is, hogy a kormány karosszékben ül, és kívülállóként asszisztál a bértárgyalásokhoz. Soha ilyen korán nem kezdődtek még el a bértárgyalások, és a kormány valamennyi tárgyalási fordulóban véleményt mondott – fejtette ki Csizmár Gábor. Az államtitkár arra kérte a levélírókat, hogy vizsgálják felül álláspontjukat, és „kérjenek elnézést”.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke reagálásában elmondta, hogy a tárgyalások korai kezdetének az az oka, hogy az idén a szokásosnál hamarabb, már az év második felére tisztázódtak azok a peremfeltételek, így például az adózási környezet, amelyek a bérek tárgyalásánál szerepet játszanak. Hangsúlyozta, hogy a nettó kereseteket szétziláló adótörvények miatt alapvető szabályozásokat kell megtárgyalni, és nem csupán a bértárgyalásokról van szó.

Dávid Ferenc elmondta, hogy az MSZOSZ nem nevezheti álságosnak a munkáltatók azon érvelését, amely szerint Magyarország versenyképessége és a jövő évi gazdasági környezet nem teszi lehetővé a minimálbér nagymértékű emelését. Aláhúzta: október 20-án, amikor az OÉT munkaadói és munkáltatói oldala találkozott Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, akkor a jegybankelnök is a versenyképesség romlásáról beszélt. Borsik János, a munkavállalói oldal szóvivője hangsúlyozta, hogy a miniszterelnöknek küldött levél nem az oldal álláspontját tükrözi.

A munkavállalók a bértárgyalások kezdetekor havi bruttó 80 000 forintos minimálbérre tettek javaslatot. Az OÉT október 16-i plenáris ülésén már közeledtek az álláspontok a minimálbér ügyében: a munkavállalói oldal hajlandóságot mutatott engedni követeléséből, a munkáltatók pedig bejelentették, hogy hajlandók hozzájárulni a minimálbér emeléséhez. A bértárgyalásokat az OÉT november 6-i ülésén folytatják. Az OÉT pénteki plenáris ülésén szó esett a nemzeti munkavédelmi politikáról szóló országgyűlési határozatról, amely keretjelleggel határozza meg a követendő prioritásokat. A munkavédelmi politika kialakítását mindkét oldal támogatta.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.