A kormány többféle tartalékot képzett a költségvetésben a bizonytalanság miatt – magyarázta –, így általános tartalékot, stabilitási tartalékot és kamatkockázati tartalékot, amely a kamatpálya esetleges bizonytalanságait hivatott ellensúlyozni. Emellett a fejezeti egyensúlyi tartalékot, amely a 2009. évi költségvetésben szerepelt, véglegesen zárolta a kormány – tette hozzá a pénzügyminiszter. Ugyanakkor a céltartalék az előre tervezett intézkedésekre célzottan félretett pénz, a kérdés az, hogy ezt már a költségvetés tervezési folyamatában „meg lehet címkézni”, vagy csak későbbi döntések eredményeként – mondta Oszkó, aki úgy látja, hogy az idén a jövő évi költségvetésről szóló vita időben elkezdődött, ezért nem okoz problémát, a céltartalék „megcímkézése” már a költségvetési vita során megtörténik, de az nem veszélyezteti a jövő évi államháztartási hiánycélt.
A kormány az Európai Unióban elfogadott veszteségelszámolási szabályok szerint veszi számba az állami vállalatok veszteségeit – közölte a kérdésben felvetett másik részletre a pénzügyminiszter. Magyarázatként hozzátette: az államháztartás pénzforgalmi szemléletű eredményében ezek a veszteségek – az EU-s szabályoknak megfelelően – nem jelennek meg, ugyanakkor az eredményszemléletű (ESA’95) mérőszámban megjelennek. Ez érvényes a MÁV-ra is. „Szakmai álláspontunk az, hogy a Költségvetési Tanács olyan elszámolási szabályokat szeretne érvényesíteni, ami nincs összhangban az európai eredményszemléletű elszámolási szabályokkal, ráadásul azt a pénzforgalmi kimutatásban szeretné látni, ami zavaros összképet adna, és zavarná az összehasonlíthatóságot”– fogalmazott Oszkó.
(MTI)
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!