Kovács Katalin elmondta: a győri és a téti kistérségben a súlyos leszakadással, társadalmi kirekesztődéssel küzdő, munkavállalásukban korlátozott emberek foglalkoztatási esélyeit szeretnék javítani. A program célja, hogy a két kistérségben élő rászorulók munkaerő-piaci és társadalmi integrációját elősegítse. A két és fél éves programot több mint 60,5 millió forintos uniós és állami támogatással valósítják meg. Ennek keretében hatvanöt embernek nyújtanak segítséget szociális szolgáltatásokkal és a szociális munka eszközeivel.
A munkanélkülieket olyan ismeretekkel vértezik fel, amelyek birtokában meg tudnak jelenni a nyílt munkaerőpiacon. A foglalkoztatás felé vezető „első lépést” azok a támogató szolgáltatások jelentik, amelyek képessé teszik a résztvevőket az önálló életvitelre és előkészítik őket arra, hogy a munkaerőpiacra lépjenek. Az egyéni fejlesztés során önálló életvezetési készségeket, kulcsfontosságú alapismereteket sajátíthatnak el a résztvevők, egyebek között álláskeresési és pszichológiai tanácsokat kapnak, s családterápiában is részesülhetnek. Az egyéni fejlesztés mellé csoportos képzés is társul.
A programra jelentkezők számára a képzés ingyenes, számukra képzési hozzájárulást, étkezést, tananyagot, igény szerint gyermekfelügyeletet biztosítanak. Toborzásuk megkezdődött az együttműködő partnerekkel, köztük Tét roma kisebbségi önkormányzatával és a győrszemerei önkormányzattal. A projektmenedzser kifejtette: a munkaerő-piaci részvétel szempontjából különösen rossz helyzetben vannak a roma emberek, a megváltozott munkaképességgel vagy fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek és a pszichés betegséggel küzdők. Nekik egyénre szabott, többirányú segítségre van szükségük ahhoz, hogy ebből a helyzetből ki tudjanak lépni.
(MTI)
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a hátirdőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!