A 23 és 24 éves balassagyarmati férfiak elismerték a rongálást, amivel mintegy 300 ezer forintos kárt okoztak – mondta Medve Judit, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: mindketten elmondták, hogy egy buliból tartottak hazafelé erősen ittas állapotban, amikor a temető közelében az az ötletük támadt, hogy tegyenek tönkre kriptákat és sírokat. Átmásztak a kerítésen, és először csak kisebb méretű sírköveket borítottak fel, majd egészen magas gránit- és márványtömböket is. Az egyik gyanúsított úgy fogalmazott: „jó heccnek tűnt, jó móka volt”.
Rongálás bűntett minősített esetében folyik a nyomozás, az elkövetők három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy megvalósították-e cselekményükkel a közösség elleni izgatás vétségét is – mondta el a sajtóügyeletes. Medve Judit közölte: a nyomozást korábban, két hónap elteltével felfüggesztették, mert az elkövetők kilétét nem sikerült megállapítani, néhány nap elteltével azonban újabb információk jutottak a rendőrség tudomására, ezek alapján fogták el a két férfit.
(MTI)
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!