„Rutinos bűnelkövetőnek” számít a 16 éves fiú

Őrizetbe vettek egy 16 éves, Ercsiben élő fiút, aki ellen több eljárás is folyik különböző bűncselekmények miatt – közölte a rendőrség csütörtökön. A fiút fiatal kora ellenére „rutinos bűnelkövetőként” tartják számon az ercsi rendőrök, társával együtt szerdán, egy betörést követően fogták el – tette hozzá a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MNO
2009. 10. 29. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

R. Szabó Ágnes közölte: szerda délben betörés miatt Ercsiben egy házhoz riasztották a rendőröket. A tettesek lefejtették a ház előtetejének alumíniumborítását, majd berúgták a melléképület ajtaját, s bentről televízió-réztekercseket tulajdonítottak el. A járőrök a helyszíntől nem messze elfogták a 16 és a 15 éves elkövetőt. Az előállításkor kiderült, hogy a 16 éves helybéli fiatal nem ismeretlen a rendőrök előtt. A gyanú szerint korábban eltulajdonított egy motoros kaszát, verekedésbe keveredett és ezzel garázdaságot követett el, továbbá betört egy családi házba Ercsiben és Martonvásáron is.

R. Szabó Ágnes szóvivő elmondta: a 16 éves fiú büntetlen előéletűnek számít, azonban ellene a Székesfehérvári Városi Ügyészség vádat emelt csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt. A rendőrök valószínűsítik, hogy a fiú szabadlábon hagyása esetén nem hagyna fel a bűnelkövetéssel, ezért a fiatalkorút őrizetbe vették – tette hozzá.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.