Új pókeres kultuszfilm készül? + Videó

Több mint tizenegy évvel a korszakalkotó film, a Pókerarcok bemutatása után felröppent a hír, megvalósulhat a legendás mozi második epizódja – erről maga az egykori főszereplő, Matt Damon beszélt a Pokerlistings kérdésére.

MNO
2009. 10. 30. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A színész elmondta, egyelőre az ötletelés szakaszában járnak a tervek, de ha rajta múlik, hamarosan a közönség elé kerülhet az újabb, remélhetőleg legalább annyira élvezetes alkotás, mint az első volt.

„A Pókerarcok korábbi teljes stábja örömmel visszatérne – kezdte nyilatkozatát Matt Damon. – Annak idején a forgatás minden pillanatát élveztük, nagyszerű volt együtt dolgozni. Minden azon múlik, hogy valakinek a fejéből kipattan egy zseniális ötlet vagy sem. Ha igen, hamarosan belevághatunk a folytatásba” – tette hozzá a hollywoodi színész.

„Az utóbbi időben a Pókerarcok 2-re koncentrálunk – mondta David Levien forgatókönyvíró, majd így folytatta – mindenesetre jó tudni, hogy valamennyi korábbi szereplő szinte csak várja a lehetőséget, hogy visszatérjen a második epizódba”.

Az 1998-ban bemutatott Pókerarcok című film minden idők legnépszerűbb és legelismertebb kártyás alkotása lett. Emberek tömegét inspirálta játékra és a gyújtópontja volt annak a forradalmi változásnak, amelyet Chris Moneymaker 2003-as semmiből érkező világbajnoki győzelme indított el.



(sporthirado.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.