Újabb gyanúsítottja van a kézigránátos gyilkosságnak

Újabb gyanúsítottja van a két halálos áldozatot követelő tavaly novemberi, pécsi kézigránátos gyilkosságnak – értesült rendőrséghez közel álló forrásból az MTI csütörtökön.

MNO
2009. 10. 29. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bojtor Bernadett, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt, amely szerint a rendőrség a közelmúltban elfogott egy harmadik férfit, akit a bíróság azóta már előzetes letartóztatásba helyezett. A rendőr százados azt mondta: a nyomozás a közeljövőben lezárul, annak eredményeiről sajtótájékoztatón kívánnak beszámolni.

Az MTI úgy tudja: az újabb gyanúsítottról azt feltételezik, hogy ő dobott be egy jugoszláv típusú kézigránátot tavaly november 18-án éjjel Pécsett a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba, ahol a robbanásban egy férfi és egy nő meghalt. Három gyermekük közül ketten könnyebben sérültek, őket sokkos állapotban kórházba szállították.

A rendőrség az idén februárban fogta el a gyilkosság két feltételezett elkövetőjét: B. Jenő 45 éves kővágószőlősi roma kisebbségi képviselőt és B. János 43 éves volt rendőrt. A testvérpár tagadta a bűncselekmény elkövetését. Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya a két férfi őrizetbe vételét követően azt mondta: harminc nyomozó hónapokon át tartó aprólékos munkája, s egyebek mellett száz tanú meghallgatása vezetett a gyanúsítottak nyomára, a feltételezett elkövetők indítéka nem rasszizmus, hanem személyes jellegű volt. A rendőr dandártábornok kitért arra, hogy az elkövetők ismerték áldozataikat, akik közül feltehetően csak a férfival volt problémájuk.

B. János, aki egy közösségi portálon talált adatlapja szerint korábban tizennyolc évet szolgált a rendőrségnél, abból nyolc évet helyszínelőként, szintén a pécsi Fejlődés utcában lakott, néhány háznyira az áldozatoktól.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.