Újra habzik a Rába – tájékoztatást kér a vízügy

A magyar vízügyi hatóságok azonnali tájékoztatást kértek osztrák kollégáiktól, miután a napokban ismét habképződést észleltek a Rábán Szentgotthárdnál – közölte az MTI-vel csütörtökön a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

MNO
2009. 10. 29. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakemberek szerint a jelenség a kis vízhozam mellett az őszi természeti folyamatokkal is összefüggésbe hozható, jelentős javulást a legtöbb szennyvizet kibocsátó feldbachi bőrgyár magyar nyomásra kiépített kiegészítő tisztítóberendezésének november végi üzembe helyezésétől várnak.

A magyar fél szorosan nyomon követi a Rába Akcióterv teljesítését – áll a szaktárca által kiadott közleményben. Eszerint a habzásért elsősorban felelőssé tehető osztrák bőrgyárak kiváltották, illetve jelentősen csökkentették a habzást okozó naftalin-diszolfonát felhasználását. A vízügyi szakemberek és a szentgotthárdi civil szervezet szerint is javult a Rába vízminősége az elmúlt hónapokban, és a horgászok szerint is jó jel, hogy kezdenek visszatérni a folyóba az őshonok halak.

A Rábán az elmúlt időszakban levonult árvizek kavicshordaléka a gát alatt lerakódott, és kedvezőtlenül megváltoztatta az áramlási viszonyokat, a vízügyi hatóság ezért a tervek szerint ismét mederkotrást végez majd. A Rába vízminőségét a szakemberek folyamatosan ellenőrzik, a közös magyar–osztrák hossz-szelvény vizsgálat – a Rába Survey – napjainkban is folyamatban van, az idén már hal- és más biológiai vizsgálatokra is sor kerül, hogy még pontosabb képet kapjanak a folyóról – tartalmazza a közlemény.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.