A helyszínre kiszállt nyomozó csoport megállapította, hogy az áldozatot előző este ismeretlen tettesek súlyosan összeverték. A holttestet beszállították a megyei kórház bonctermébe, hogy a szakértők meghatározhassák a halál pontos okát. Az áldozat, a 45 éves Manta Gelu alkalmi munkákból tengette az életét a faluban.
A vizsgálatok két férfire terelték a gyanút, akik előző este ittas állapotban nézeteltérésbe keveredtek az áldozattal, és többször is megütötték a férfit. A 27 éves Dorel Bladea biztonsági őrként dolgozik, míg fiatalabb testvére, a 17 éves Danut, az Unio Iskolacsoport tanulója. A két gyanúsítottat szerda este bekísérték az ügyészségre, és gyilkosság vádjával vizsgálatot folytatnak ellenük.
A szomszéd elmondása szerint előző este 23 óra körül az áldozat beszaladt hozzá a házba, és intett neki, hogy maradjon csendbe. A háziasszony szerint úgy tűnt, mintha üldöznék a férfit, de az unokái miatt megkérte, hogy távozzon, amit az szó nélkül meg is tett. Másnap reggel vérbe fagyva találták meg a kertjében, egy szénaboglya tövében. A férfi a fejét ért erős ütésekbe halt bele.
(szatmar.ro)
Csak a magyar nemzeti kormány áll a brüsszeli migrációs tervek útjában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!